Akvarell

Elhangzott: 2020.04.01. 09:04

Adás információk:

kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Az Első Magyar Karantén-Színház (Magács László) | Muzsik és Volkova - Táncol a Hold (Farkas Kriszti)

Archívum: hallgassa meg!

Az Első Magyar Karantén-Színház
A Duna budai rakpartján, a Batthányi tér magasságában álló TRIP hajón jött létre az Első Magyar Karantén-Színház! Egyéb programjaik mellett (a Literával közösen) drámaversenyt is hirdettek, melyre április 15-ei határidővel várnak olyan egyfelvonásos műveket, amik a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektálnak.
A TRIP hajó igazgatójával, valamint az Első Magyar Karantén-Színház létrehozójával és vezetőjével, Magács Lászlóval kollégám, Farkas Éva beszélgetett.

Muzsik és Volkova - új dal: Táncol a Hold
Hallgatóinknak talán már nem idegen a Muzsik és Volkova zenekar neve - amiről mondhatjuk, hogy igazi családi vállalkozás! Az együttes ugyanis egy testvérpár duójából áll: Muzsik nem más, mint Farkas János, Volkova pedig következő beszélgetőtársam, Farkas Kriszti, akit telefonon értünk el. Beszélgetésünk apropója egy friss, új daluk, ami tegnap óta érhető el a zenekar Youtube-csatornáján - ez a Táncol a Hold című Weöres Sándor vers megzenésítése, de mielőtt rátérnénk erre a dalra, arról is beszélgetünk, hogyan telnek a mindennapjaik mostanában, a veszélyhelyzet és a házikarantén idején?

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó képek:

aq_200401.jpg

Legutóbbi adások:

2020. május 29.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Az Országgyűlési Múzeum új virtuális tartalmai;
A Thália Színház fiatal színművésze, Hevesi László és az Andrássy Egyetem közös új projektje;
valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által meghirdetett Trianon 100 Emlékév programjai és pályázatai.
2020. május 28.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...
2020. május 27.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Zanati Zsófia
» bővebben...
2020. május 26.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Pörögj velünk - Bábszínházak Gyereknapja online
90 éves a Déri Múzeum
Könyvjelző: Bereményi: Magyar Copperfield
» bővebben...
2020. május 25.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...
2020. május 22.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András;
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Bartusz-Dobosi László két legutóbbi kötete: a Lélekszakadtak és a Horizont;
Az iskolai kötelező irodalmat népszerűsítő kezdeményezés, a MOTTÓ;
valamint Dóczy Péter hangoskönyvei.
2020. május 21.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2020. május 20.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: KameraZene - komolyzenei videósorozat (Tóth László) | Borbély Műhely: Grenadilla - lemezajánló (Borbély Mihály)
» bővebben...
2020. május 19.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Újhelyi Kinga: Karantének
Sardar Tagirovsky az Úrhatnám polgárról
» bővebben...
2020. május 18.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Zenei könyvek: Muszorgszkij, Bartók, Kodály, Dohnányi. Zurbó Dorottya dokumentumfilmje
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...


Következő adások:

2020. június 01.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2020. június 01.
hétfő
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2020. június 02.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

» bővebben...
2020. június 02.
kedd
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

» bővebben...
2020. június 03.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint

Partnereink: