Jegyzet

Elhangzott: 2020.03.27. 20:20

Adás információk:

Jávor Béla olvassa fel írását

Archívum: hallgassa meg!

Jávor Béla: Bezárva

Gyerekkoromban, még a megboldogult Mártírok úti, ma ismét Margit körúttá avanzsált általános iskolában, ha az osztály valami nagyobb disznóságot követett el, akkor a tanító bácsi bezárt minket. Ma már, a dísz liberalizmus és az emberi jogok mindenek felettiségének korában elképzelhetetlen ez. Ilyenkor az történt, hogy amikor véget ért a tanítás, akkor még fél vagy egy órára nem engedtek haza minket, s miután abban az időben minden második héten délután volt az iskolai oktatás, telente „bezárásunk” a sötét esti órákig tartott.

A büntetés – hisz ez büntetés volt, mint a felnőtt társadalomban a börtön – a szabad mozgástól fosztott meg minket, mint ahogy mostanság ezt teszi az emberiséggel a koronavírus. A bezártság most is büntetés, ha nem is vesszük ezt észre és megelőzésnek, elővigyázatosságnak, saját érdekünkben állónak nevezzük. A büntetés pedig a bűn következménye, tehát mostani bezártságunk a megszokottnál jobban felveti a bűn és a bűnhődés, az ember és Isten viszonyát.

Életem hét évtizede alatt megszoktam, hogy itt Európában és a civilizált világban már nincsenek olyan betegségek, amellyel szemben ne lenne gyógymód, leginkább védőoltás. Az utolsó védhetetlen járvány még az ötvenes években a gyermekbénulás volt, de ezzel szemben is viszonylag gyorsan védőszérumot találtak a tudósok. Azt gondolta az emberiség, hogy a járványokat legyőztük s ez további adalék volt ahhoz a filozófiai tételhez, miszerint az embernek nincs többé szüksége az Istenre, a racionalitás kézben tudja tartani a világot, az ember immár önmagának Istene, ahogy Nietsche még egy évszázaddal előbb megfogalmazta: Isten halott. S ez a tétel az elmúlt évszázadban egyre erősödött, hiszen az emberiség káprázatos civilizációs fejlődésnek indult, a XX. századba a Lumiere testvérek filmezte vonat sebességével érkezett és az űrrepülőgép gyorsaságával távozott, a telefonhírmondó csodájával nyitott és az internet megjelenésével zárt. A feminizmussal kezdte és az antibébi tablettával fejezte be.
Az emberiség azt gondolta, nincs szüksége arra a Mózes hozta két kőtáblára, az isteni tíz parancsolatra.

Az Isten nem szólt semmit, csak hallgatott és nézte az emberiséget, s elgondolkodott, jól tette-e, hogy szabad akaratot teremtett belénk, hogy megadta a választás lehetőségét jó és rossz között. Jól mondta a Kísértő, a Tudás fája törzsére csavarodva, ha ennek gyümölcséből esztek, olyanok lesztek, mint az Isten. Biztosra ment, hiszen ki ne akarna olyan lenni, mint az Isten, különösen, ha ez nem kerül többe, mint egy almaharapásba! Elgondolkodott az Isten, jól tette? Hiszen eredendően az embert az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette, de mivé lett ez a kép és mivé a hasonlatosság? Még saját fiát is áldozatul adta a bűnös emberiség megváltása végett. A megváltás bekövetkezett, az emberiség változatlan maradt.

Most az Isten, mint egykor Kocsán Józsi bácsi, negyedikes tanítóm, most az Isten bezárta az osztályt, amely nem más ma ebben a globalizált világban, mint maga a Glóbus. Bezárta a Földet és belezárt minket ezzel a vírussal egyetemben, hogy gondolkodjunk, s ha olyan nagyra vagyunk magunkkal, akkor húzzuk ki magunkat saját hajunknál fogva ebből a bajból, mint az a báró a mesében.
Előre megmondom, nem fog sikerülni.

Ez az otthoni bezártság sok mindenre jó, de jó lenne, ha nem csak sütéssel, főzéssel, telefonjaink nyomogatásával, sorozatok nézésével, szobabiciklizéssel, baráti telefonálásokkal töltenénk az időnket, hanem elgondolkodnánk magunk és Isten létéről, kettőnk viszonyáról. Uram bocsá’, szembenéznénk önmagunkkal, élhetünk-e így tovább, mint eddig tettük vagy netán be kell látnunk, az ember mellett van itt még valaki más is, aki ritkán, de ha már nagyon szükséges, bezárja az osztályt.

S mielőbb mondjuk ki: Urunk, nem vagyunk méltók, hogy hajlékunkba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul a mi lelkünk.

S akkor majd a testünk is.

Legutóbbi adások:

2020. április 06.
hétfő
7:50
Jegyzet
Világot megváltoztató idők
Horváth Pál olvassa fel írását
2020. április 03.
péntek
7:50
Jegyzet
Mezey Katalin olvassa fel írását
2020. április 02.
csütörtök
7:50
Jegyzet
Sarány István olvassa fel írását
2020. április 01.
szerda
7:50
Jegyzet
Kipke Tamás olvassa fel írását
2020. március 31.
kedd
7:50
Jegyzet
Szikora József olvassa fel írását
2020. március 30.
hétfő
7:50
Jegyzet
Sokszínű kereszténység - "Létrás" Szent János
Horváth Pál olvassa fel írását
2020. március 27.
péntek
7:50
Jegyzet
Jávor Béla olvassa fel írását
» bővebben...
2020. március 26.
csütörtök
7:50
Jegyzet
Ki siratja el a halottakat?
Jánosi Dalma olvassa fel írását
2020. március 25.
szerda
7:50
Jegyzet
Kipke Tamás írását Lázár Csaba olvassa fel.
2020. március 23.
hétfő
7:50
Jegyzet
A lélek immunitása
Horváth Pál olvassa fel írását


Következő adások:

2020. április 08.
szerda
7:50
Jegyzet
Kipke Tamás olvassa fel írását
2020. április 08.
szerda
20:20
Jegyzet (ism.)
Kipke Tamás olvassa fel írását
2020. április 09.
csütörtök
7:50
Jegyzet
Jánosi Dalma olvassa fel írását
2020. április 09.
csütörtök
20:20
Jegyzet (ism.)
Jánosi Dalma olvassa fel írását
2020. április 10.
péntek
7:50
Jegyzet
Jávor Béla olvassa fel írását

Partnereink: