Akvarell

Elhangzott: 2020.03.13. 09:04

Adás információk:

kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi estje;
Könyvjelző rovat:
Roma nők egymás közt című interjúkötet és a Szél hozta rézvitéz címmel megjelent mesekönyv.

Archívum: hallgassa meg!

Kányádi Sándor egykor így méltatta a Kaláka együttest:
„Kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, szív-némaságra született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot.”

A 2018-ban elhunyt költő verseit az együttes most márciusban a Nemzeti Színház Nagyszínpadán Bogdán Zsolt kolozsvári színművésszel adta elő.
A Vannak vidékek címmel tartott közös estet Kővári Katalin szerkesztette és rendezte.Az előadáson Balla Ferenc járt.
Az 51. évadába lépett Kaláka együttes legközelebb Bogdán Zsolttal Debrecenben, a Kölcsey Központ Báltermében tervezi életre kelteni Kányádi-estjét. A Vannak vidékek előadását március 31-ére, kedd este 7 órára tűzték ki.

A Roma nők egymás közt című interjúkötetben 12 sikeres, méltán inspiráló cigány nő szerepel.
A Kopp Mária Intézet Népesedésért és Családokért szervezete által nőnap előtt bemutatott kötet kapcsán Tenki Dalma az Intézet elnökét, Fűrész Tündét, valamint a kötet szereplőit megfestő Prima Primissima díjas művészt, Kunhegyesi Ferencet kérdezte.

Az Országházról és az Országgyűlésről már sok jelentős építészeti, művészettörténeti vagy államtudományi kiadvány jelent meg, és persze turisztikai célú leírás is van szép számmal, de kifejezetten a gyermekek nyelvén eddig aligha készült könyv.
A kisiskolás korosztályt megszólító új sorozat első kötetéről, a Szél hozta rézvitéz című mesekönyvről a Parlamentben a kötet szerzőjét, Tóth Zitát és a könyvbemutatót szervező Sédy Annával beszélgetünk.
(A könyvbemutatót elhalasztották.)





Legutóbbi adások:

2020. április 03.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András; zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Jelenetek egy háztartásból - online lakásszínházi előadássorozat;
Séta a Budai Várban Dr. Schmidt Péter művészettörténésszel.


» bővebben...
2020. április 02.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2020. április 01.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Az Első Magyar Karantén-Színház (Magács László) | Muzsik és Volkova - Táncol a Hold (Farkas Kriszti)
» bővebben...
2020. március 31.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Poós Zoltán költő legújabb kötete: A felhő, amelyről nem tudott az ég
Poós Zoltán versei
» bővebben...
2020. március 30.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Handel: Acis és Galatea online a Royal Opera House-ból; Wéber Anikó: Az ellenállók vezére
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...
2020. március 27.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Az Országház épületének kulturális tevékenységeit, intézményeit is érintik az óvintézkedések, de hamar reagáltak a helyzetre és létrehozták az Országgyűlés Filmműhely YouTube csatornáját, mai adásunkban ennek folyamatosan bővülő tartalmáról szólunk.
2020. március 26.
csütörtök
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
2020. március 25.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Kolibri MobilMesék (Vidovszky György) | Budapest Bár: Ha megtehetnéd (Farkas Róbert)
» bővebben...
2020. március 24.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
40 éves a Debreceni Színjátszó Stúdió
Kultúrmorzsák
» bővebben...
2020. március 23.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Farkas Wellmann Éva Parancsolat verseskötet, Petőfi Irodalmi Múzeum és az online múzeumpedagógia
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...


Következő adások:

2020. április 06.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2020. április 06.
hétfő
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
2020. április 07.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2020. április 07.
kedd
20:30
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2020. április 08.
szerda
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint

Partnereink: