Délutáni találkozás

Elhangzott: 2019.10.11. 02:00

Adás információk:

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal színészek sorozat XV. | Vendég: Tasnádi Bence

Archívum: hallgassa meg!

Folytatjuk tavaly májusban kezdett sorozatunkat, amely fiatal, az elmúlt 10 évben végzett színművészek bemutatását tűzte ki célul.

Mai vendégünk 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, Máté Gábor és Dömötör András osztályában. Gyakorlati évét a Vígszínházban és a Katona József Színházban töltötte, a diploma megszerzése után az utóbbi, azaz a Katona társulatához csatlakozott, ahol azóta is tag. 2013-ban legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban pedig megkapta a legjobb férfi mellékszereplő díját a Színikritikusoktól, Az olaszliszkaiban nyújtott alakításáért ugyanebben az évben a POSZT-on is őt emelték ki a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában, majd 2017-ben Junior Príma díjat kapott. A színészet mellett a zene is vonzza: Ed is On elnevezésű zenekarában dalokat ír, énekel és basszusgitáron is játszik, az elmúlt hónapban pedig bemutatkozott az egyik kereskedelmi csatorna zenés tehetségkutatójának válogatóján is, ahol egyből nagy feltűnést keltett mai vendégem: Tasnádi Bence.

Kapcsolódó képek:

SZ__N__SZBEJ__R___XIV..jpg

Legutóbbi adások:

2020. február 28.
péntek
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2020. február 27.
csütörtök
17:04
Délutáni találkozás
Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat XVIII. | Vendégek: Benkó Bence és Fábián Péter
» bővebben...
2020. február 26.
szerda
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2020. február 25.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2020. február 24.
hétfő
17:04
Délutáni találkozás
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Interjú Kovács Gergely gyulafehérvári püspökkel
Beszélgetés Fábry Kornéllal, a NEK főtitkárával
2020. február 21.
péntek
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2020. február 20.
csütörtök
17:04
Délutáni találkozás
A magyar művészet élő legendái
"Úgy hordtam magammal Kallós Zoltán balladáskönyvét, mint a Bibliát".
Vendégünk Szekeres Erzsébet Magyar Örökség- és Pro Cultura Christiana-díjas textilművész, Gödöllő díszpolgára
Szerkesztő: Zanati Zsófia
Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
» bővebben...
2020. február 19.
szerda
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2020. február 18.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2020. február 17.
hétfő
17:04
Délutáni találkozás
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Az Eucharisztikus Kongresszusról (Benyik György teológus professzor)
A lány, aki elmenekült a vírus elől
A házasság hete "arcai" (Semsei Rudolf és Dobay Eszter)


Következő adások:

2020. március 02.
hétfő
2:00
Délutáni találkozás (ism.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2020. március 02.
hétfő
17:04
Délutáni találkozás
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
2020. március 02.
hétfő
22:34
Délutáni találkozás (ism.)
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
2020. március 03.
kedd
2:00
Délutáni találkozás (ism.)
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
2020. március 03.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Partnereink: