Velünk vannak

Elhangzott: 2019.10.03. 21:04

Adás információk:

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita

Archívum: hallgassa meg!

Az Eucharisztia a mennyei boldogság előíze. Mindez Jézus Krisztus ajándéka az ember számára, amelybe liturgikus cselekedetekkel/a liturgia által kapcsolódhatunk be. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez csatlakozva olyan személyeket kutatunk fel Őrtüzek című műsorunkban, akik mindennapi munkájukként teljesítik ezt a szolgálatot.

Egy katekéta a saját bőrét viszi a vásárra minden egyes nap. És mindezt nem csak úgy jó kedvéből teszi, vagy mert szereti a veszélyes helyzeteket, hanem Jézus Krisztusért és a benne gyökerező hitünk átadásáért. A katekéta tulajdonképpen a nagybetűs Igazság hírnöke. A mai Őrtüzekben a gyáli római katolikus plébániára látogatunk el, ahol Arnold Fülöp katekétával beszélgetek a hitünk átadásáról, arról, hogy hogyan lehet helyesen átadni a liturgia szépségeit a gyermekeknek? Milyen módon lehet őket bevonni a szentmisén való szolgálatba? Kérdeztem a plébániák jelentőségéről ebben a mobilis, folyamatosan mozgásban lévő világban és arról is, hogy ki a katekéta illetve, hogy van-e különbség katekéta és hitoktató között? Arnold Fülöppel beszélgetek.

Kapcsolódó képek:

Kozossegeink.jpg

Legutóbbi adások:

2019. december 06.
péntek
21:04
Velünk vannak
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Szent Miklós és a püspöki viselet
» bővebben...
2019. december 05.
csütörtök
21:04
Velünk vannak
A hétpecsétes titok
Dér Katalin műsora
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
2019. december 04.
szerda
21:04
Velünk vannak
Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
Horváth Richárd, történész
2019. december 03.
kedd
21:04
Velünk vannak
Világ-egyház. Római kánonjog professzor, amerikai titkosszolgálat tisztje, fogadalmas máltai lovag, hajólelkész. Csak néhány fejezetcím Magyary Gyula életéből, akiről az unokahúg, Lantos Erzsébet mesél.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2019. december 02.
hétfő
21:04
Velünk vannak
Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita
» bővebben...
2019. november 29.
péntek
21:04
Velünk vannak
ZéGeneráció
Szerkesztő: Sánta Anita
» bővebben...
2019. november 28.
csütörtök
21:04
Velünk vannak
Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita
» bővebben...
2019. november 27.
szerda
21:04
Velünk vannak
Tükörkép
Selyemre festett alkotások - Kormosné Kiss Ilona selyemfestő a vendégünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2019. november 26.
kedd
21:04
Velünk vannak
Koszorúk
"...elvégeztem, amire rendeltettem."
In memoriam Borbándi Gyula író, szerkesztő, történész, rádiós
Stúdióvendég: Szeredi Pál történész, könyvkiadó
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Fülöp Csaba
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin




» bővebben...
2019. november 25.
hétfő
21:04
Velünk vannak
Teljességünk felé
Szerkesztő: Gerbei Anita
» bővebben...


Következő adások:

2019. december 09.
hétfő
4:00
Velünk vannak (ism.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Szent Miklós és a püspöki viselet

» bővebben...
2019. december 09.
hétfő
15:04
Velünk vannak (ism.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Szent Miklós és a püspöki viselet

» bővebben...
2019. december 09.
hétfő
21:04
Velünk vannak
Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Figyelemzavar vagy multi tasking?
Zombori Judit szakpszichológussal beszélgetünk
2019. december 10.
kedd
4:00
Velünk vannak (ism.)
Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Figyelemzavar vagy multi tasking?
Zombori Judit szakpszichológussal beszélgetünk
2019. december 10.
kedd
15:04
Velünk vannak (ism.)
Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Figyelemzavar vagy multi tasking?
Zombori Judit szakpszichológussal beszélgetünk

Partnereink: