Délutáni találkozás

Elhangzott: 2019.08.13. 17:04

Adás információk:

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Archívum: hallgassa meg!

1.A magyar nemzet befogadott és határt nyitott 1989-ben. 30 éve, augusztus 14-én nyílt meg az első befogadó tábor Zugligetben. Az akkori időkről Kozma Imrével, a Zugligeti Szent Család templom egykori plébánosával,a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökével Pécsi Krisztina beszélget.

2. Budapesten, a MOM Kulturális Központban várja a látogatókat augusztus 19-én és 20-án az ötödik, hagyományosan kenyeret készítők találkozója, a Kenyérlelke Fesztivál. Vendégünk Vajda József, a Pékműhely alapítója, a Kenyérlelke Fesztivál elindítója és főszervezője, aki a rendezvény célját így fogalmazta meg: "Törekszünk arra, hogy visszaemeljük a köztudatba az igazi kenyér fogalmát, készítésének változatait és eredeti ízeit." Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (fotók: www.kenyerlelke.hu)

Kapcsolódó képek:

kenyerlelke1.jpgkenyerlelke_2.jpg

Legutóbbi adások:

2019. november 18.
hétfő
17:04
Délutáni találkozás
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
2019. november 15.
péntek
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2019. november 14.
csütörtök
17:04
Délutáni találkozás
Művek és művészek 1. Bán Miklós grafikus a MMA 2019-es ösztöndíjpálázatának egyik nyertese a vendégem /DH/.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Pál Amanda
» bővebben...
2019. november 13.
szerda
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2019. november 12.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2019. november 11.
hétfő
17:04
Délutáni találkozás
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
2019. november 08.
péntek
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...
2019. november 07.
csütörtök
17:04
Délutáni találkozás
Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal színészek sorozat XVI. | Vendég: Formán Bálint
» bővebben...
2019. november 06.
szerda
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
» bővebben...
2019. november 05.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
» bővebben...


Következő adások:

2019. november 19.
kedd
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2019. november 19.
kedd
22:34
Délutáni találkozás (ism.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2019. november 20.
szerda
2:00
Délutáni találkozás (ism.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

» bővebben...
2019. november 20.
szerda
17:04
Délutáni találkozás
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
2019. november 20.
szerda
22:34
Délutáni találkozás (ism.)
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

Partnereink: