GYŐRI ÉS MOSONMAGYARÓVÁRI TELEPHELLYEL BŐVÜLT A KATOLIKUS RÁDIÓ VÉTELKÖRZETE
2021. június 18. péntek

 

 

Nemrég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa több frekvenciapályázaton is nyertesként hirdette ki a Katolikus Rádiót. A sikeres pályázatoknak köszönhetően hamarosan Győr és Mosonmagyaróvár körzetében is fogható lesz a rádió adása.

 

„Az elmúlt közel egy évben öt új frekvenciát sikerült elnyernünk, ebből kettőn már hallható is a műsorunk. Tavaly október óta Cecén és környékén is fogható adásunk, a Pápán elnyert frekvenciát pedig az év elején vettük használatba. Nemsokára Győrött és Mosonmagyaróváron is jelen leszünk, ezzel 25-re emelve aktív, földfelszíni frekvenciáink számát. Az adások indulásáról szóló részleteket egy-egy helyi sajtótájékoztató keretében jelentjük be.” - mondta Dr. Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese.

 

A Magyar Katolikus Rádió szándéka, hogy műsorainak minden eleme által a közt, vagy az egyház társadalmi tanításának kifejezésével élve a közjót szolgálja. E szolgálat lényege a rádió felfogása szerint az, hogy a műsorok által végig vezesse egy olyan úton a hallgatót, amelynek a végére érve talán jobban tudja majd, hogy hogyan, merre tovább, mint annak előtte. Műsorában így jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra, a tudomány és természetesen a zene.

 

A rádió jelenleg 22 analóg FM frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170.000 főt. Legnépszerűbb műsorai már podcast formában is elérhetők. Népszerű a Magyar Katolikus Rádió hivatalos mobiltelefon-alkalmazása is, több ezer ember már ezen keresztül hallgatja a műsort. Az alkalmazás segítségével földrajzi korlátok nélkül, bárhol, bármikor hallgatható az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatóak a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók. Az alkalmazás Android és iOS rendszereken egyaránt használható.

Partnereink: