CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ 2018
2018. január 31. szerda

 

„Legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38) 

A zarándokok motivációi különbözőek, de a hívó szó azonos valamennyi zarándok szívében. A ma emberének szüksége, igénye van a mozgásra, nem csoda hát, hogy újra felfedezte a zarándoklatot, amihez természetesen hozzájárul az is, hogy sokkal könnyebb a helyváltoztatás, könnyebben eljutunk akár távolabbi kegyhelyekre is. Így a zarándoklat ma élő tradíció, amelynek során lehetőség nyílik arra, hogy aki útra kel, találkozzon Istennel. Ezért nem véletlen, hogy napjainkban egyre népszerűbbek a kegyhelyek, a búcsújáróhelyek. A ma embere érzi, hogy szüksége van arra a lelki tartalomra, amit egy zarándoklat alatt élhet át. A zarándoklatnak megvan a maga ritmusa, hagyománya, ami találkozik a 21. század modern emberének az igényével. Nem lenne helyes, ha a búcsújárást az idős generáció vallásos gyakorlatának gondolnánk, hiszen egy-egy kegyhelyen számos fiatal is imádkozik, énekel, válaszolva a hívó szóra.

Csíksomlyó és a fiataloknak szentelt püspöki szinódus

Szentatyánk, Ferenc pápa a 2018-as rendes püspöki szinódust a Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás témában hirdette ki. A világegyház szándékához kapcsolódva a Gyulafehérvári Főegyházmegye is a 2018-as pasztorális évet a Fiatalok a hit útján témában tervezi meg. Ennek a pasztorális évnek az elmélyítésében akar segítséget nyújtani 2018-ban a csíksomlyói kegyhely is. Az év mottója a fiatal Boldogságos Szűzanya válasza az angyal kérésére, Isten üzenetére: „Legyen nekem a Te igéd szerint.” (Lk 1,38) Valószínű, hogy a fiatal Mária is tervezett, kutatta, hogy hogyan fog folytatódni az élete, a fiatalsága miben fog kibontakozni. Amikor az angyal hírül adja neki az üzenetet, hogy „az Isten kiválasztott téged, és gyermeket fogansz”, akkor ő igent mond a hivatására.

Nem könnyű fiatalnak lenni

Nagyon jól tudjuk, fiatalnak lenni soha nem volt könnyű, hiszen mindig ott vannak a komoly nehézségek a felnőtté válás folyamatában. Az akart vagy akaratlan változások, a belső és külső elvárások, a szerelem, a barátság, az iskola, a munka kiválasztása mind-mind állandó problémát, fejtörést jelentenek. Nem könnyű egyik korban sem fiatalnak lenni. Nem könnyű ma sem, nem volt könnyű nekünk sem, de visszatekintve a családfánkra, valószínű minden kor fiataljának megvolt a maga kihívása, kísértése, és megvolt az, hogy mit tartott szépnek, mitől volt boldog.

Az idei búcsú az ifjúságé

A 2018-as pünkösdi búcsú legyen a fiatalok, az ifjúság búcsúja! Nagy a felelősségünk, nagy a felelőssége mindazoknak, akikre rábízta a jó Isten a gyermekeket, hiszen a gyermek a családban szocializálódik, ott tanul meg kapcsolatot teremteni, és lesi el, hogy hogyan szeretik egymást a szülők. Megtanulja a rokoni kapcsolatokat, azt, hogy hogyan kell viselkedni a szomszédokkal, a barátokkal, és még lehetne folytatni, hogy mennyi mindent a családban sajátít el. Majd következik az oktatás, a bölcsőde, az óvoda, az iskola, és mivel a keresztény ember többletet akar adni a gyermekének, miután ő lerakta benne a hitbeli alapokat, elküldi hittanórára, vagyis továbbadja, rábízza az egyházra, hogy a hitben felnőtté, felelősségteljes gondolkodóvá nevelje.

Felelősség a fiatalok iránt

Nagy a felelősségünk a fiatalok iránt. Ezért az ifjúság évében és a csíksomlyói pünkösdi búcsún is imádkozzunk mindannyian azért, hogy a jó Isten tegyen képessé bennünket arra, hogy példaképek tudjunk lenni a számukra, és szeretetünkkel, imáinkkal, életünk tanúságtételével tudjuk segíteni fiataljainkat útjukon! 

A pünkösdi zarándoklat liturgikus programja

Május 18-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.

Május 19-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.

Május 20-án, vasárnap pünkösd ünnepe van. A szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

Május 21-én, hétfőn pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.

Az ünnepi búcsús szentmise szónoka

Marian Adam Waligóra OSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke lesz a 2018-as ünnepi búcsús szentmise szónoka. Marian Adam Waligóra 1966. október 2-án született a lengyelországi Jędrzejówban. Általános iskolája elvégzése után a természet iránti szeretettől vezérelve erdészeti középiskolában folytatta a tanulmányait Zagnańskban. Erdész szeretett volna lenni, de a középiskola befejezését követően megváltoztatta terveit, és a hivatás hangját követve 1987-ben a pálos rendbe lépett, ahol 1993. július 30-án tett örökfogadalmat. 1994-ig a pálos rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994. június 18-án szentelték pappá Częstochowában a Jasna Góra-i pálos kegyhelyen.

Marian atya, Jasna Góra-i pálos házfőnök kapcsolata Magyarországgal

Fiatal pálos szerzetesként magyarul is tanult, amire a pálos rend magyar alapítása indította, ugyanakkor arra is gondolt, hogy így könnyebben tarthat majd kapcsolatot a magyarországi pálosokkal. Már ekkor komoly kapcsolatot létesített olyan személyiségekkel, akiknek fontos szerepe volt a lengyel-magyar barátság alakításában. Ezek az előzmények játszottak szerepet abban, hogy pappá szentelése után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került, és ott végzett közel egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve a magyar nyelv, történelem és kultúra ismeretét, szeretetét.

Magyarországi tartózkodását követően a pálos rend központjába, a lengyelek nemzeti kegyhelyére, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostorba helyezték, ahol tehetségének köszönhetően hamar jelentős beosztásba került: a kegyhely helyettes vezetőjének nevezték ki, és ezt a szolgálatot látta el egészen 2014-ig, amikor előbb 2014. április 16-tól a kolostor házfőnökhelyettese, majd még ugyanebben az évben augusztus 4-től a közel 100 pálos szerzetesből álló közösség házfőnöke lett.

Szent II. János Pál emlékének méltó megőrzése

Marian Adam Waligóra különös figyelmet szentel a magyar zarándokoknak, mindig hívja, várja, és nagy szeretettel fogadja őket Częstochowában Jasna Górán, amely azon túl, hogy Lengyelország nemzeti kegyhelye – ahogy emlegetni szokták: „Lengyelország szíve” –, a világ egyik legjelentősebb zarándokhelye is, amelyet minden évben emberek milliói keresnek fel, közöttük egyre növekvő számban magyarok is. A gyakori meghívásoknak eleget téve rendszeresen látogat Magyarországra, ahol szerteágazó lelkipásztori tevékenységet fejt ki, ugyanakkor közreműködik a magyarországi lengyel vonatkozású eseményeken. Sokat tesz a nagy lengyel pápa, Szent II. János Pál pápa emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének erősítéséért. Személyes tapasztalatai alapján ismeri és szívén viseli a külhoni magyarság sorsát. Több alkalommal járta végig a határokon túli magyar helyeket, így fordult meg többször Csíksomlyón is.

A lengyel-magyar barátság nincs határok közé szorítva

Mindenütt tanújelét adta annak, hogy a barátság nemcsak a határok közé szorított államok, hanem a két keresztény nép között áll fenn. Nagyon sokat tesz a lengyel–magyar barátság elmélyítéséért. Ennek a tevékenységének is köszönhető, hogy a két nép barátságát szépen kifejező és jelképező események a lengyel és a magyar nemzet lelki egymásra találását hordozzák.

(Összeállította: Borsodi L. László ferences sajtóreferens)

 

Hirdetés

Partnereink: