Apor Vilmos-díjban részesült Radnai Jenő
2021. január 20. szerda

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Apor Vilmos-díjat adományozott Radnai Jenőnek. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, Veres András püspök adta át január 20-án Budapesten. A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a több évtizedes szolgálatért, amelyet munkássága folyamán Radnai Jenő a családpasztoráció területén végzett.

Radnai Jenő 1937-ben született értelmiségi katolikus családban. Édesapja gépészmérnök, édesanyja matematika fizika–szakos tanárnő volt, de a felmenői között jogászok, tanárok, tisztviselők, orvosok és művészek is megtalálhatóak. Neveltetésében fontos szerepet játszott a mélyen megélt katolikus hit, a buzgó Mária-tisztelet. Vidám, élénk, boldog gyerekkora volt, még Budapest ostromakor is családja szeretete jelentett biztos támaszt számára.   
    Középiskolai tanulmányait az Érseki Katolikus Gimnáziumban kezdte, itt latin volt a kötelező idegen nyelv, de 1948-ban, amikor az iskolát államosították, előbb franciát majd angolt, később oroszt kellett tanulnia, közben negyedik nyelvként a németet a családjában sajátította el. Sokan kétségbeejtőnek találták ezt a nyelvi zűrzavart, de szülei arra bíztatták, hogy éljen a lehetőséggel, mert a nyelvtudás minden pályán előnyős. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, és 1961-ben villamosmérnöki diplomát szerzett. Két évig az Orion Rádió és Televízió gyár, majd nyugdíjazásáig a Magyar Rádió fejlesztőmérnöke, később 1991-től műszaki igazgatója lett. Nyelvtudása révén hamar bevonták a nemzetközi tárgyalásokba. Sokat dolgozott a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezetben (OIRT) mint a Magyar Rádió műszaki munkatársa, 1985-ben a szervezet prágai központjába került főmérnökként, ahol világesemények közvetítésének szervezésével, műszaki hátterének biztosításával foglalkozott. Hat évig Prágában élt a családjával, két lánya ott járt iskolába és egyetemre.  
    1990-ben lejárt a külföldi megbízatása és hazatért családjával Budapestre. Ekkor már javában zajlott az 1991-es pápalátogatás előkészítése, így felkérték a pápalátogatás rádiós és televíziós közvetítéseinek koordinálására. A papsággal, az egyházi vezetőkkel, a hazai és a külföldi rádiós-televíziós, valamint a vatikáni szakemberekkel együtt készítették elő az öt helyszínen zajló pápai misék és a Szentatya programjainak közvetítéseit.          
    Később, 1998-ban Blanckenstein Miklós – II. János Pál pápa Népstadionban tartott ifjúsági találkozójának egyházi felelőse és az Esztergomi Főegyházmegye akkori pasztorális helynöke, akivel sokat tanácskozott a pápalátogatás előtt –, felkérte, hogy az egyházmegye családreferenseként szervezze meg az egyházmegye családpasztorációját. Feleségével akkor már tagjai voltak az Equipes Notre-Dame házaspáros mozgalomnak, így volt kapcsolatuk a családpasztorációval. Radnai Jenő a felkérést elvállalta, majd nemsokára Bíró László püspök úr, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke rábízta az egyesület alelnöki tisztségét. Ebből a pozícióból szervezte a magyarországi családpasztorációt, a különféle hazai és nemzetközi találkozókat, építette és ápolta a kapcsolatokat, szerkesztette és terjesztette a kiadványokat. Nevéhez fűződik Magyarország csatlakozása az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetségéhez (FAFCE) és a háromévenként rendezett Családok Világtalálkozóin való magyar részvétel megszervezése.
    Jó együttműködést alakított ki az osztrák, a német, a lengyel, a cseh és a határon túli magyar családközösségekkel. Minden év novemberében megszervezte Máriabesnyőn a Családkongresszust a hazai és a határon túli magyar családok találkozóját, valamint évente két alkalommal a családpasztorációban aktív papok tapasztalat cseréjét és együttműködését szolgáló összejövetelét. Minden év elején megrendezték az egyházmegyei családreferensek évindító találkozóját, hogy kitűzzék és összehangolják a családpasztoráció aktuális feladatait.       
    Radnai Jenő szeretettel fordult a családok felé, nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel végezte munkáját. Sokat segített abban, hogy a családpasztoráció ne maradjon pusztán elmélet, hanem élő gyakorlat legyen.

Partnereink: