Akvarell

Elhangzott: 2017.04.20. 20:30

Adás információk

kulturális paletta
szerkesztő: Gőbel Ágoston

Antall József néhai miniszterelnök gyerekkoráról, tanári pályájáról, az 1956-os forradalomban való részvételéről és meghurcolásáról, az ellenzéki kerekasztalban betöltött szerepéről, valamint a miniszterelnöki évekről készített dokumentumfilmet Dér András. Talán meglepő, de mindezidáig nem készült portréfilm Antall Józsefről, mindenképpen hiánypótló munkával van tehát dolgunk. Itt az ideje új szemmel nézni a Magyar Demokrata Fórum egykori elnökére. Az ismeretlen Antall József című filmről beszélgetünk az alkotás rendezőjével Dér Andrással.

A Szent Efrém Férfikar hatodik Kelet világossága sorozatát rendezi meg 2017-ben a Bazilikában. A Liszt-díjas karvezető Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány ápolása. Bubnó Tamással beszélgetünk következő koncertjükről.

Kapcsolódó képek:

Antall_J__zsef.jpg


Legutóbbi adások:

2018. május 24.
csütörtök
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2018. május 23.
szerda
9:04
  Akvarell
kulturális paletta A jó karikatúra megőriz valamit a korról, amelyben készült- Kaján Kalász Tibor emlékkiállítása a MÚOSZ épületében Műhelytitkok a hídfotózásról- Gyukics Péter Szerkesztő: Zanati Zsófia
2018. május 22.
kedd
9:04
  Akvarell
kulturális paletta - Próféciák a Messiásról - Dér Katalin új könyve - "Mert kell a szép" c.kiállítás Kormosné Kiss Ilona selyemfestő sáljaiból és olajfestményeiből a Magyarok Házában Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
2018. május 21.
hétfő
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
2018. május 18.
péntek
9:04
  Akvarell
kulturális paletta Az élet ideje- vendégünk Keresztes Zsuzsa keramikus, szobrász, rongyképész. Szerkesztő: Zanati Zsófia
2018. május 17.
csütörtök
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
2018. május 16.
szerda
9:04
  Akvarell
kulturális paletta szerkesztő: Egri Bálint zenei szerkesztő: Csiba Lajos A május 18-án, pénteken megrendezésre kerülő Kávéházak Éjszakája 2018 programsorozatról.
2018. május 15.
kedd
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit
2018. május 14.
hétfő
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
2018. május 11.
péntek
9:04
  Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth Zsófia A kecskeméti Cifrapalota programjaiból válogatunk Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé Felfüggesztett pillanat - japán festészeti kiállítás


A legközelebbi műsorok:

2018. május 25.
péntek
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita
2018. május 25.
péntek
20:30
Akvarell (ism.)
2018. május 28.
hétfő
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
2018. május 28.
hétfő
20:30
Akvarell (ism.)
2018. május 29.
kedd
9:04
Akvarell
kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit
Hirdetés

Partnereink: