Életre-való

Elhangzott: 2017.04.19. 18:04

Adás információk

családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Új család alakul.

Archívum: hallgassa meg!

Egy új család alapításának első lépése a párválasztás. De mi alapján történjen ez? Az ellentétek vonzzák egymást - a közismert szólást gyakran alkalmazzuk a párkapcsolatokra is. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az azonos tapasztalatok, az otthonról hozott hasonló minták az igazán erős összekötőkapcsok. Kit válasszunk? A pszichológusok, szakértők itt is a tudatosságot hangsúlyozzák: gondoljuk végig, milyen társat képzelünk el magunk mellé.

Társunk megtalálása után a következő feladat a saját, közös család szokásrendszerének kialakítása. Ezzel foglalkozott a Képmás-estek egyik rendezvénye is. Az Én családom Te családod, Mi családunk című program olyan témákat dolgozott fel, mint Hogyan lehet viszonylag zökkenőmentesen egy fedél alatt élni a szülőkkel? Számíthatunk-e arra, hogy olyan lesz mint az anyja, úgy viselkedik, mint az apja.



Műsorunk a Képmás családmagazin együttműködésével, a "Képmás esten" elhangzott előadás alapján készül. Állandó beszélgetőtársunk a magazin főszerkesztője, Szám Katalin.

Legutóbbi adások:

2017. április 28.
péntek
9:30
  Életre-való
családi magazin Látható hangok a zenei oktatásban (ism.2015.május) Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 27.
csütörtök
9:30
  Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Szentmisét mondott Spányi Antal püspök a húsvét jegyében, a székesfehérvári Büntetés-végrehajtási Intézetben
2017. április 26.
szerda
9:30
  Életre-való
családi magazin A tudomány élménye OKTV szerkesztő: Varga Zsóka, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 25.
kedd
9:30
  Életre-való
családi magazin Fiatal felnőttek a mamahotelben szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 24.
hétfő
9:30
  Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 21.
péntek
9:30
  Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 20.
csütörtök
9:30
  Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa „Áldott légy Uram és minden alkotásod.” - Élet- és teremtésvédelmi program a Székesfehérvári Egyházmegyében
2017. április 19.
szerda
9:30
  Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Új család alakul.
2017. április 18.
kedd
9:30
  Életre-való
családi magazin Erkölcsi iránytű a családban szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. április 17.
hétfő
9:30
  Életre-való
családi magazin "Ahány ház, annyi szokás" országos rajzpályázat eredmény hirdetés - díjátadó Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa


A legközelebbi műsorok:

2017. május 01.
hétfő
9:30
Életre-való
családi magazin "A jövő utcája" - izgalmas fejlesztések már a jelenben is. "Future Work Fesztivál" - munka és jövő tervek. Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. május 01.
hétfő
18:04
Életre-való (ism.)
2017. május 02.
kedd
9:30
Életre-való
családi magazin Milyen lehetőség rejlik a családi legendáriumban? szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2017. május 02.
kedd
18:04
Életre-való (ism.)
2017. május 03.
szerda
9:30
Életre-való
családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Hirdetés

Partnereink: