Kapcsolatban

Elhangzott: 2019.03.04. 11:04

Adás információk:

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Azok, akik korábban ítéletet mondtak a politikai korrekt beszéddel szembefordulókról -, ezek a zömében fiatal emberek magánéletükben -, ők maguk sem bírták a politikai korrektség terrorját...

Archívum: hallgassa meg!

Névtelenül, olyan stílusban szidtak embereket, amilyen stílusról munkaidejükben állandóan elmarasztaló véleményt mondtak. És most belőlük lettek ellenségek.

Márai a Föld, föld című esszégyüjteményében leírja: a második világháborút követően nem látták tisztán, hogy a fehér ember többszáz éves európai kulturája az új korszakban elpusztul. A technikai változások társadalmi következményeivel senki sem számolt.

Egy Jussie Smollett nevű fekete sorozatszínész azzal került be a hírekbe, hogy állítása szerint két fehér férfi támadt rá Chicagóban, rasszista és homofób sértéseket a fejéhez vágva. A verés során leöntötték hipóval, a nyaka köré pedig kötelet hurkoltak, állította. Kiderült: a testvérpár azt vallotta, hogy Smollett fizette le őket, hogy vegyenek hipót, kötelet, sapkát, majd verjék meg őt. A sorozatszínész Trump-ellenes kiállásával és nyiltan vállalt homoszexualitásával próbálta kimagyarázni a maga szervezte merényletet.


Legutóbbi adások:

2019. május 17.
péntek
11:04
  Kapcsolatban
Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda Oláh Norbert, festőművész
2019. május 16.
csütörtök
11:04
  Kapcsolatban
A lélek titkai Anyának lenni sorsfeladat. Az anyaság méltóságáról beszél Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
2019. május 15.
szerda
11:04
  Kapcsolatban
Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga Az első pesti cserkészcsapat
2019. május 14.
kedd
11:04
  Kapcsolatban
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
2019. május 13.
hétfő
11:04
  Kapcsolatban
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás Talán nem véletlen, hogy amikor konkrét politikai konfliktusról van szó, az "igazikonzervatívok" rendre a liberálisok mellett találják magukat.
2019. május 10.
péntek
11:04
  Kapcsolatban
Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Fókuszban az Országos Diákszínjátszó Egyesület
Vendégek: Keresztúri József, Tóth Zoltán, Jászay Tamás
2019. május 09.
csütörtök
11:04
  Kapcsolatban
Látóhatár
A 25. Lengyel Filmtavaszról beszél Joanna Urbańska a Lengyel Intézet igazgatója és Takács Malgorzata programszervező.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
2019. május 08.
szerda
11:04
  Kapcsolatban
Kiútkeresők
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter Vendég: Col Legno, autodidakta zeneszerző, "Az egyetlen hajléktalan" című opera szerzője
2019. május 07.
kedd
11:04
  Kapcsolatban
Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea Gerbei Anitával beszélgetünk
2019. május 06.
hétfő
11:04
  Kapcsolatban
Séta bölcső-helyem körül. Náray-Szabó Gábor vegyészmérnök akadémikussal Szentimrevárosban 1. Útitárs-riporter: Mezei Károly


Következő adások:

2019. május 20.
hétfő
1:04
Kapcsolatban (ism.)
2019. május 20.
hétfő
11:04
Kapcsolatban
Séta bölcső-helyem körül Náray-Szabó Gábor vegyészmérnök akadémikussal Szentimrevárosban 2. Útitárs-riporter: Mezei Károly
2019. május 21.
kedd
1:04
Kapcsolatban (ism.)
2019. május 21.
kedd
11:04
Kapcsolatban
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
2019. május 22.
szerda
1:04
Kapcsolatban (ism.)

Partnereink: