Jegyzet

Elhangzott: 2018.12.07. 06:48

Adás információk:

Jávor Béla olvassa fel írását

Archívum: hallgassa meg!

Jávor Béla: Huszonöt éve halt meg Antall József

„Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme” - mondta 25 évvel ezelőtt Antall József az ország rendszerváltozás utáni elsőnek megválasztott miniszterelnöke és másnap meghalt. Halálos ágyán nem mond az ember valótlanságokat, de nem csak ezért hihető Antall mondata, egész élete, pályafutás rászolgált erre.

Édesapja politikus volt, a háború alatt a lengyel és más nációbeli menekültek oltalmazója, de embert formált a piarista gimnázium, a történészi gondolkodás, az ´56-os forradalom 12 napjának hatása is a fiatal tanárra. A családban reggeltől estig egyfolytában politizáltak, a politikai szelleme olyan lényeges volt náluk, mint a levegő.

S mindehhez társult a finom és elegáns stílus, a jó fellépés. Antall, mint Pallas Athéné Zeusz fejéből, úgy pattant ki teljes fegyverzetben az ismeretlenségből a rendszerváltás varázslatos évében, 1989-ben, amikor annyi új párt és annyi új önjelölt politikus lépett fel. Sosem hallottunk róla, de amikor láttam beszélni, nem papírból olvasni, akkor rájöttem, hogy ez egy különleges minőség. Nem csak a suksükülő kommunista párttitkárokhoz, de a rendszerváltó politikusokhoz képest is
.
Antallnak nemcsak stílusa volt, de tartása, renoméja is és abban az időben Magyarországnak is, amely országra úgy tekintettek Európában és a világban, mint a Kelet-Közép-európai nemzetek elsőjére és e megbecsüléséhez nem kis mértékben Antall által jutott az ország: A német kancellár Helmuth Kohl több volt mint politikus társa, egyben barátja is, de nagyra becsülte őt a most elhunyt idősebb Bush is, akivel a Fehér házban tervezett negyedórás beszélgetése háromszorosára bővült, mert Bush európai történelemórát vett a magyar történelem tanártól. Nagyra becsülte őt Thatcher, Jelcin, Havel és Mitterand is.
Mint a felsoroltakból kitűnik az időben azért más minőség uralkodott az európai és a világpolitikában is.
Antall tényleg kereszténydemokrata politikus volt, aki nem akkor lett kereszténydemokrata, amikor megválasztásához erre volt szüksége, hanem gyermekkorától. Nem is lehet igazán kereszténydemokrata, aki nem gyerekkorában szívta magába a kereszténységet, akinek gyerekszobája ne lett volna és itt nem a külön szoba a lényeg, hanem a családi nevelés, az intelligencia, a hit, az emberi tartás átadása és megszerzése. A kereszténydemokrata politikus nem csak ismeri a kereszténydemokrata politizálás alapelveit, a szubszidiaritást, a szolidaritást, a perszonalitást, hanem politikájában akkor is alkalmazza, ha ezek az elvek, akkor éppen nem segítenék rövid távú céljait. A kereszténydemokrata politikus nem csak ismeri, de politikájában alkalmazza a Mózes által lehozott két kőtáblára vésett Tízparancsolat minden egyes szabályát, mert a kereszténydemokrata politikus számára a hatalom nem cél, hanem eszköz.

Antallnak volt még egy ránk maradt mondása: "Tetszettek volna csinálni forradalmat". S ebben is igaza volt. A forradalom villanófényében minden és mindenki a helyére kerül, vannak forradalmárok és vannak a régi rend hívei, de a békésnek nevezett rendszerváltozás lehetőséget adott arra, hogy akik évtizedekig árulták az hazát és magukat jó üzletekért, zsíros állásokért, ezek most is itt vannak közöttünk, és ha van egy menet a kormány mellett, hát ott mennek az első sorban.

Magyarországnak a rendszerváltás után alig volt igazi államférfija, egy kezem elegendő lenne ezek megszámolásához, s akik legfényesebbje Antall József, jövő héten lesz 25 éve, hogy elhunyt. Gondoljunk rá és mondjunk köszönetet a Jóistennek, hogy megadatott miniszterelnöksége.

Nélküle ma rosszabb hely lenne Magyarország.





Legutóbbi adások:

2019. február 20.
szerda
6:48
  Jegyzet
Kipke Tamás olvassa fel írását
2019. február 19.
kedd
6:48
  Jegyzet
Szikora József olvassa fel írását
2019. február 18.
hétfő
6:48
  Jegyzet
Horváth Pál olvassa fel írását
2019. február 15.
péntek
6:48
  Jegyzet
Jávor Béla olvassa fel írását
2019. február 14.
csütörtök
6:48
  Jegyzet
Pornográfia az interneten Jánosi Dalma olvassa fel írását
2019. február 13.
szerda
6:48
  Jegyzet
Kipke Tamás olvassa fel írását
2019. február 12.
kedd
6:48
  Jegyzet
Szikora József olvassa fel írását
2019. február 11.
hétfő
6:48
  Jegyzet
Beteg ember, beteg világ Horváth Pál olvassa fel írását
2019. február 08.
péntek
6:48
  Jegyzet
Mezey Katalin olvassa fel írását
2019. február 07.
csütörtök
6:48
  Jegyzet


A legközelebbi műsorok:

2019. február 21.
csütörtök
6:48
Jegyzet
2019. február 21.
csütörtök
20:20
Jegyzet (ism.)
2019. február 22.
péntek
6:48
Jegyzet
Mezey Katalin olvassa fel írását
2019. február 22.
péntek
20:20
Jegyzet (ism.)
2019. február 25.
hétfő
6:48
Jegyzet
Horváth Pál olvassa fel írását

Partnereink: