BETEGEK VILÁGNAPJA
2016. február 11. csütörtök

2016. február 11.

 

II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordul a betegekhez.

XIII. Leó pápa 1886-ban Istenes Szent Jánost a betegek égi patrónusává avatta.

XI. Pius pápa 1930-ban a betegápolók mennyei pártfogójává tette Istenes Szent Jánost.

Istenes Szent János 1537-ben a spanyolországi Granadában kórházat létesített, majd szellemi öröksége folytatására megalakult az Irgalmas Testvérek közössége, akik a mai napig az Irgalmas Rend keretében végzik áldásos tevékenységüket. Szerzetesi fogadalomra épülő életük célkitűzése a betegek gyógyítása, ápolása. Szolgálatukban az embermentő Jézus Krisztusra hivatkoznak: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen”. (Jn.10,10)

Ez a bővebben a teljesebb életet jelenti, ami mai fogalommal élve nem más, mint az életminőség, vagyis a testi, lelki, szellemi jól-lét foka. (nem tévesztendő össze a jóléttel, amelyre olyan nagyon vágyakozunk.)

A teljes életet élő ember az egésznek (közösségnek) élő és éltető része (tagja). A magyar nyelv egyedül álló módon fejezi ki ezt az életminőséget; az ilyen ember egészséges.

A betegség okán a testi, lelki, szellemi jól-létben támad zavar. Ez nem csak testi betegséget jelent, hanem ennek velejárója a szegénység is. Ez együttesen az ember nyomorúsága.

Jézus korában ezeket az embereket kirekesztették. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy nem tartoznak az egészt jelentő közösséghez, nem egészségesek.

Jézus küldetése, - Aki orvos, Aki az emberiség tanítómestere, Aki a teremtett világ főpapja, találkozik a betegekkel, az élet értelmét keresőkkel, s azokkal, akiket semmibe vettek - hogy meggyógyítsa, az élet értelmére megtanítsa és a semmibe vettek ember voltát igazolja. Így lesz az ember újra a közösség élő tagja ..

Az orvos Jézus mondja: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. (Mk 2,17)

A tanító Jézus szíve könyörül az emberen: „látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte tanítani őket. (Mk.6,34)

Jézus, a pap mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt.9.13) „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”(Mt.20,28)

A meggyógyított, az igazságra elvezetett, Krisztus áldozata által megmentett emberek visszakerülnek a közösségbe s helyre áll a rend. Ez a folyamat a megváltás műve, az EGÉSZ-nek a titka, ami azokból épül fel, akik EGÉSZSÉGESEK.

A Bethesda fürdőnél az éltető víz mozdulására 38 éve várakozó ember tragédiája: „nincs emberem”. S arra jött Jézus, s találkozott vele: „kelj föl, fogd az ágyadat és menj. Az ember azon nyomban meggyógyult, felvette ágyát és elindult.” (Jn.5.)

A rablók kezébe került ember félholtan feküdt az út szélen. Elkerülték az emberek, talán az emberi tekintetek is. S arra jött egy ember, azóta így ismerjük: az irgalmas szamaritánus. Megállt, odament hozzá, sebeit bekötözte, feltette teherhordó állatára és elvitte egy fogadóba és ápolta. (Lk.10.)

A bénán született koldus Jeruzsálemben a templom Ékes-kapujánál üldögélt néhány fillér reményében. Talán gyűltek is a fillérek a megélhetésre. S arra jött Péter és János apostol: „ Nézz ránk !” S Péter ezt mondta neki: „ aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj! Jobb kezénél fogva felsegítette. „ (Ap.Csel 3.)

Az evangélium tanítását ismerve nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást, a gyógyulást a technika fejlődésétől, árbefagyasztó vagy éppen pénzt rendelkezésre bocsátó intézkedésektől, politikai rendszerváltozásoktól várja.

Gyógyulás ott történik, ahol az emberek, orvosok, tanárok, papok Jézus egyszerű jóságát gyakorolják, vagyis találkoznak a betegekkel, az igazságot keresőkkel, s azokkal, akik bűneik terhét hurcolják.

 

Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Partnereink: