A bevándorlás vallási és etnikai hatásai
2016. február 11. csütörtök

tudományos konferencia 2016. február 17.

 

A bevándorlás vallási és etnikai hatásai az európai társadalmakra
nemzetközi tudományos konferencia

Február 17-én, szerdán 9 órakor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Katolikus Karitász társszervezésében „A bevándorlás vallási és etnikai hatásai az európai társadalmakra” címmel nemzetközi tudományos konferenciát és hallgatói fórumot szervez. A konferencián előadást tart többek között Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa, Pintér Sándor belügyminiszter, Simicskó István honvédelmi miniszter. A zárszót Bíró László püspök, katonai ordinárius mondja.

A konferencia védnökei Dr. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek, az MTA rendes tagja és Prof. dr. Patyi András rektor és Kovács József altábornagy, főigazgató.

A konferencia célkitűzése, hogy segítse a vallások képviselőit a párbeszéd kialakításában, a jogalkotót és a jogalkalmazót a vallási szélsőségek felismerésében, és a vallási szélsőségek térnyerése közötti különbségtétel kialakításában, a válságkezelésben résztvevő politikai és fegyveres erőket pedig új szempontokkal gazdagítsa a feladat végrehajtásban.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött
(regisztráció: korda.renata@uni-nke.hu)

Partnereink: