 |
|
 |
2007.02.12.
Toldi Éva: Valaki ír a kezeddel
A vasi táj halmai, erdei és síkjai között érkezem meg a költő szülőföldjére Bérbaltavárra, ahonnan még pár kilométernyire van Nagytilaj, ahol szülei éltek egykor. A fekete ruhás emberek között egy Ilonka nénit találtam megszólítani, hogy megkérdezzem, hol is a temető. Aztán még odajöttek ketten is az autóhoz. Kértem őket szálljanak be, hiszen egy irányba tartunk, Nagy Gáspár búcsúztatására. Útközben persze megeredt a beszéd folyama. Régi történetek, emlékek elevenedtek meg a költőről, a gyerekkoráról. A legszebb pillanat az volt, mikor az egyik bácsi már a temető mellett megtörölgetve bepárásodott szemét, azt mondta, hogy „volt a Gazsinak egy nagyon szép verse, amelyben a Betlehemről írt, hogy oda jutunk majd mindannyian…”
Azért idéztem fel most ezt a történetet, mert bizony jelképes értelműnek és elégtétel értékűnek is tekinthetjük, hogy Nagy Gáspár haza akart térni szülőfalujába, hogy ott pihenjen meg végleg, ott, ahonnan a legtöbbet kapta; az életet, az egyszerű emberek szerető melegségét, a paraszti lét küzdelmesen szép tapasztalatait, és hát azt a biblikus, szakrális közösséget, amelyben a hit kegyelmében részesülhetett, mint gyakorló keresztény.
2007.01.19.
Kőrösiné dr. Merkl Hilda beszéde Nagy Gáspár temetésén
Szeretett Barátunk, drága Gáspár,
Néhány nappal Vízkereszt ünnepe után elhoztál Bennünket arra a vidékre, amelynek neve hallatán, ahogy vallottad, gyorsabban vert a szíved.
Hazaérkeztél az égi hazába és hazaérkeztél földi hazádba is, a számodra oly drága szüleid közelébe, akik a kezedet fogva elvezettek az írástudás rögös útjaira, elindítottak és elengedtek küldetésed csillagösvényére.
2007.01.16.
Búcsú Nagy Gáspártól
Pályatársai és tisztelő búcsúztatták Nagy Gáspár költőt, Rádiónk kulturális szerkesztőségének vezetőjét 2007. január 16-án délelőtt a Farkasréti temetőben. (képek a Fotoalbumban)
A Makovecz ravatalozó előtt tartott búcsúztatón mások között Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője, Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője és Vári Fábián László kárpátaljai költőtárs mondott beszédet.
2007.01.16.
Buda Ferenc: Végbúcsú Nagy Gáspártól
Szólnom s talán kiáltanom kellene utánad, Gáspár, Nagy Gazsi, a szó félúton elakad, s csak ülök napok óta hallgatagon a hiány vákuumharangja alatt.
Sokan, túlsokan távoztatok időnap előtt egy kurta esztendő során ebből a zűrzavaros világból. Egy éve - épp Újesztendő napján - Körmendi Lajos barátunk, tavasszal Bella Pista, legutóbb pedig ti ketten adtátok szinte egymás kezébe a kapukilincset Lázár Ervinnel. Nehéz most másokat s magunkat vigasztaló szavakra találni, hisz a mi gyarló emberi felfogásunk szerint élnetek kellett volna még, élnetek sokáig mindnyájatoknak. Az, Aki az életünk s halálunk felett rendelkezik, bizonyára tudja, miért kellett mindennek így történnie.
2007.01.16.
A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának megemlékezése
Megrendülten adjuk hírül, hogy 2007. január 3-án elhunyt Nagy Gáspár költő, aki két évtizeden át a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának titkára, a HITEL folyóirat szerkesztője, 2004- től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője volt.
2007.01.15.
Nagy Gáspár pannonhalmi osztályfőnöke a költő életútjáról
„Ki tette azt, hogy „a fa hegedű lett?”
Hogy „réz egyszerre arra ébred, hogy kürt?”
(Varillon)
Francois Varillon a tizennyolc éves korában az irodalomba berobbanó Rimbaud-ról írja. Ő, Varillon a Szentháromság Istenben létező alázatosságra alkalmazza.
Alkalmazhatjuk ezt a mondást Nagy Gáspár életére is. A Bérbaltaváron született, Pannonhalmán tanult költőről az Istenen kívül talán senki sem tudta, hogy ez a fiú legnagyobbak közé emelkedik.
2007.01.12.
Tóth Erzsébet: Reád hull
Nagy Gáspárnak
Hány éve is már?
Álltál a kertkapuban egy lánnyal,
az ablakban egy másik lány állt,
szívdobogva …
„Te jó ég! Mindjárt megcsókolják itt egymást!”
– volt-e csók aztán? Fontos lenne most
minden apró részlet,
de leselkedni visszamenőleg is szégyenletes.
2007.01.12.
Hűen történelmünk és irodalmunk hagyományaihoz
Beszélgetés Nagy Gáspárral a Bárka 2003/1. számából
– Jóllehet, a társadalom kérdései iránt fogékony közérzetlírát művelsz, de épp az elmúlt évek verseiben igen hangsúlyosan jelen vannak a személyes egzisztenciát érintő kérdések is, például a „nagy útról csöndesen beszélni” vágya, a végső számadásra készülés. Hogyan kapcsolódik össze benned ez a kettősség, és mi az oka az utóbbi felerősödésének?
2007.01.11.
Hanti Krisztina: Nagy Gáspárra emlékezvén, egyszerű szavakkal…
A Mester meglebbenti a függönyt és kinéz az ablakon a csöngetésre.
Izgalmamban pontosan érkeztem. Kezemben ólmos táska, hónom alatt Balassi-kötet és megannyi jegyzet. Megvizsgálja a kötetet. Új kiadás.
Kötelező - mondtam én - szívesebben olvasnék mást. Én nem kértem kávét. Ő kér.
- Az idő kint? Havazást mondtak, de szerintem nem fog, ilyen cudar hidegben. Még a Duna is befagyott, láttam. Nekem csak azért van melegem, mert ezzel a sok mindennel a karomon, vaskos télikabátban rohantam végig az utcán, nehogy elkéssek. Erre félmosoly, majd további kérdések.
2007.01.11.
Nagy Gáspár: Őszi vers
 hallgassa meg a költő saját hangján
Térdig az utakon
térdig a levelekben
járok mint vér
az erekben
a nyirkos ótvar-avar
között rettegek
az ősz szigonyán
mert mindig felkavar
ha fegyverek
szólnak vad után
ki vadakra lő
az rám is lőhet
egyszer...
*
hol rohadnak azok
a gombos hócipők
merre gőzölögnek
vangoghi bakancsok
mert itt toporognak
már a zorduló idők
s tudom hogy reggelre
tél lesz a parancsnok
de addig még
ezen az éjszakán
térdig az utakon
térdig a levelekben
járok mint vér
az erekben
2007.01.11.
Szabó András: Emlékeim
Múlt év áprilisában láttam őt utoljára ,a rádió lépcsőfordulóval szembeni kis szobájában. Utoljára a munkahelyén. Ajtaja akkor is nyitva volt, s mikor észrevett, tenyérszorítással üdvözöltük egymást. Néhány baráti szót váltottunk, svédországi utam felől érdeklődött, melyet ő egy-két évvel korábban, Görömbei Andrással tett meg. Azok az emberek izgatták, akikkel én is találkoztam, az emberek, akiket mindig is számon tartott. Egymás vállát lapolgatva váltunk el; 1974 óta ismertem.
2007.01.10.
Rónay László: „Szavak a rengetegből”
Búcsú Nagy Gáspártól
Tudott volt, hogy hősi küzdelmét vívta az elmúlással. Ám mintha már egészségesen is érezte volna a halál közelségét, egyik esszékötetében közelebb hajolt életéhez, számot adva annak legfontosabb történéseiről, megrajzolva azok portréját, akiktől a legtöbbet tanulta. Arra talán nem is gondolt, hogy inkább mi tanulhattunk tőle. Rendíthetetlen hűséggel, megingathatatlan tartást, szilárd eszmeiséget. Állt a mesterségesen és politikai érdekektől szított viharokban, s megrezzenés, kétkedés nélkül képviselte azokat az eszméket és eszményeket, amelyek élete végéig útmutatói és megerősítői voltak. Rövidre szabott életében valóban „művet” alkotott, amelyből utódai még sok-sok évig meríthetnek, megerősödve erkölcsi tartásukban, kialakítva lelkükben az igazság iránt érzett olthatatlan vágyat.
2007.01.09.
Mezey Katalin: A szó kimondója
NAGY GÁSPÁR HALÁLÁRA
Nem arról, amiért halála a legjobban fáj, nem csaknem negyven éves barátságunkról szeretnék megemlékezni.
1983 óta, mióta „Öröknyár: elmúltam 9 éves” című versében először szólalt meg a történelmi felelősségre vonás hangja a hazai irodalomban, Nagy Gáspár több volt, mint korunk egyik tehetséges fiatal költője. Ez a régen várt hang, a felszabadító hang, az önbecsülésünket visszaadni tudó hang - amely az egész magyar közösség nevében követelt elégtételt, legalább erkölcsi elégtételt a forradalom és szabadságharc meggyilkolt hőseinek, a mindannyiunk lelkiismeretén súlyosodó „temetetlen halottaknak” - szimbolikus jelentőségűvé tette személyiségét.
2007.01.09.
Nagy Gáspár búcsúztatása
2007. január 16-án, kedden 9 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában. A szertartást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök vezeti.
Délután fél 3-kor szülőföldjén, a Vas megyei Nagytilaj temetőjében kísérjük utolsó útjára. Ezt követően gyászmisében imádkozunk lelki üdvéért a bérbaltavári Szent Miklós templomban. (térképek a Fotoalbumban) A szentmisét dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök mutatja be.
Az elhunytért 2007. január 14-én, vasárnap este fél 8-kor az Egyetemi Templomban (Budapest, V. kerület, Egyetem tér) engesztelő szentmisét mond Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Bíró László püspök.
2007.01.08.
Pécsi Györgyi: Hűség a szülőföldhöz, a szülők földjéhez
Szeptember elején találkoztam Nagy Gáspárral legutoljára. Még tavasszal kértem, hogy az októberi Új Könyvpiacba készíthessek vele interjút. Nyáron mintha sürgetett volna, de mondtam, ráérünk, van időnk – ő tudta, hogy nincs, és sejtette, hogy én is tudom, és tapintatosan jelezte, nem akarja, hogy én kényszerüljek korábbra javasolni a találkozót, hogy biztosan elkészüljön a beszélgetés.
Ötvenhatról kérdeztem.
2007.01.07.
Görömbei András: Nagy Gáspár
A hetvenes és nyolcvanas években, amikor költők és esztéták egyaránt sok fölösleges szót vesztegettek annak bizonygatására, hogy a költészet közösségi küldetése véget ért, Nagy Gáspár konok és szelíd következetességgel vallotta, hogy "egy élére állított vers" a mi időnkben is sokat tehet. Félelem nélkül nevezte meg azt a kort, melyben élnie adatott. Így hívta ki maga ellen a "nyüszítve támadó gyávaság" bosszúálló, nagy haragját, mely szilenciummal, állásvesztéssel sújtotta a pontos szavú költőt.
2007.01.06.
Lépked haza, hazának, mindörökre már…
Új esztendő, január harmadika, este, nyolc óra előtt néhány perccel talán… Balczó Banditól, a budakeszi közös baráttól hallom a hírt telefonon, Gazsi jó helyen van már, mondja, Isten megszabadította attól a gyötrelmes csodától, aminek mi részesei maradunk még egy ideig.
2007.01.05.
Nagy Gáspár: Kezdetben volt...
A VÉGSŐ NAP KEZDETE
 
II. évezred! XX. század! Vigyázz! Pihenj! Lelépni!
Valami ilyesféle vezényszót véltem hallani a minap álmomban s utána a véget érni nem akaró lábdobogást, de már távolodóban.
2007.01.05.
Nagy Gáspár: A Grund porába
hallgassa meg a költő saját hangján
Boka János
a nagy BOKA
értette-e
hogy érte is...
történt minden
miatta is
amikor nemecsek e.
a GRUND porába írta
bizonyos
vörösingeseknek:
"kéz
kezet
mos
kézfogást mos el
mi - már
nem fogunk kezet
s o s e m"
majd szálkás
farakásokat
számolt szabad
ujjain s aztán
fűrész fejsze járt
és micsoda füst
a csupa kisbetűs
közlegény után!
2007.01.05.
Szokolay Sándor: Nagy Gáspár művészi nagyságáról
Csak elfogultan tudok szólni róla! Elvesztése mélységesen felkavarta bensőm minden zugát! Bizony megcsappant a nemzet gondjaival együttélő költőink sora.
2007.01.05.
Nagy Gáspár: Májusi-karácsonyban
hallgassa meg a költő saját hangján
Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban
foltos szalmazsák fölé leszállt az angyal.
Anyámat derékon vágta a szózat,
hogy szárnysuhogást hallott: esnie kellett a hónak.
Hát repedt a vánkos, kitoporzékolt a gyermek
"az angyal énekel", gerendák között verdes.
Fehérre fürdettek, mint másnapi holtat,
kit jeltelen csillag is fényesre ragyoghat.
Orgona-árulásban, odakünt a betlehemi angyal
jászolkarikák kötelét vágja-nyiszálja karddal.
Hogy semmi ne kötözzön, s ne is védjen páncél!
Legyen nagy gyalázat, ha szárnyaimmal járnék!
Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban
születni készülök, anyám hívja az angyalt.
2007.01.03.
Nekrológ
 Súlyos veszteség érte a magyar kulturális életet.
2007 január 3-án türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő. Munkásságát a magyarság sorskérdései iránti érzékenység és a felelős emberi létezés igénye határozta meg. Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni - költői szerepvállalásának vezérlő elveihez mindvégig hűséges maradt.
Nagy Gáspár példamutató személyes bátorsággal akkor vállalta 1956 eszmei örökségét, amikor a bűnösök megnevezése tilalmas beszédnek minősült.
Életművét kiemelkedő művészi és erkölcsi értékű kötetek sora őrzi, egyebek között a Koronatűz, a Földi pörök, a Múlik a jövőnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez.
Nagy Gáspár a Hitel című folyóiratnak alapítása óta volt szerkesztője, majd főmunkatársa, 2004-től pedig a Magyar Katolikus Rádió Kulturális Szerkesztőségét vezette.
Nagy Gáspárt a Magyar Katolikus Rádió, a Magyar Írószövetség, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Hitel szerkesztősége és a Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
| |
 |
|
|
2007.01.19.
Orosz István beszéde Nagy Gáspár temetésén
Nagy Gáspár! Drága Gazsi!
Barátként és a barátaid nevében búcsúzom tőled. Sokan voltak! Ha csak azokat mondanám, akik engem hívogattak, tudván, hogy szinte szomszédok vagyunk, s hátha előbb látok meg valami gyógyulásra utaló halvány fénysugarat, – bizony hosszan sorolhatnám őket. Meg akik a lelkemre kötötték, - a budakeszi polgárok, a művész akadémikusok és a futballisták, akikkel együtt rúgtuk a labdát, – hogy ki ne felejtsem őket se, hogy tudd, lélekben ott voltak veled s döbbenten figyelték azt a méltóságteljes, szinte ünnepélyes haláltusát, amelyet oly hosszan vívtál; szenvedve is derűt sugározván, a végesben a végtelenre látva. Testvérré tettél bennünket a gyászban: kiérdemeljük-e, - téged idézlek: hogy a szívünk egy kicsit fájjon érted. Hisszük, hogyne hinnénk, hogy azt próbálja meg az Úr, akit a leginkább szeret, de te tudtad is, sőt megírtad, fájdalmasan szép vers-próféciákban meg is énekelted. Hányszor föllapoztuk őket az elmúlt hónapokban, aztán a könyvek valahogy mindig ott maradtak felütve, annál a versnél, hogy „a remény sohasem meghaló,/ ha minden utolsó szalmaszál/ ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”
2007.01.18.
Nagy Gáspár égi megbízása
Görömbei András beszéde Nagy Gáspár temetésén (képek a Fotoalbumban)
Több évtizedes testvéri barátság öröme után, vigasztalhatatlan szomorúsággal búcsúzom Nagy Gáspártól.
Az ő élete és műve példa és mérték volt a magyar gyávasággal, ellenségeskedéssel, viszálykodással, kishitűséggel, önpusztítással, önfeladással szemben.
Úgy volt rendkívüli ember és művész, hogy semmi mást nem tett, mint amit természetes kötelességének tudott minden időben.
Így vált az emberi tisztesség és bátorság példájává.
Bizonyság arra, hogy a mai világ kihívásaival szembenézve is építhető iránymutató életmű, és megőrizhető a személyiség épsége, tisztasága.
2007.01.16.
Nagy Gáspár: Visszatérés
hallgassa meg a költő saját hangján
Egyszer mindent az Ő szemével látunk
jót és rosszat
a tékozoltat és tékozolhatatlant
"gyönyörű fölöslegeinket"
a kapkodás iramában
mégis végezetlenül
dolgaink erdejében
egy erősen fogadott
valahai akarás
csöndes halálát
a fák mohás oldalán
hogy lám
senki nem tapintott
nem horzsolt arcával
nem kért helyes útirányt
de mégis tudtuk merre
s miért múlik el a Nap
és az eső tompított ritmusára
merre kerekednek
jegyzőirkánkban
a betűk boldog könnycseppjei
amikor vége a loholásnak
vége a szökéseknek is
már előre megköszönjük
a biztos landolást:
megígért birtokunkra
a jó visszatérést
amen.
2007.01.16.
Böröndi Lajos: Dadogás
Nagy Gáspár halálhírére
most már „öröknyár” van
te lent a nyirkos földben
mi fent az árulásban
éjfél utáni csöndben
emlékszem alig éve a
gyásztéri döbbenetben
álltunk Magyaróváron szemben
a megfeszítettekkel
a temetőket jártuk
besötétedésig
jártunk vérszín avarban
bokáig jártunk térdig
a sírást hagyjuk! könnyünk
hiába csordul érted
könyvedet olvasom most
és verseiddel félek
Feketeerdő, 2007 január
2007.01.16.
Márton Gyöngyvér: Drága jó Irigyem!
Tudom, nem botránkoznál meg, sőt régről ismerős-cinkosan mosolyognál a megszólításon, hiszen Te mondtad, írtad nekem jó szívvel magadról nem olyan rég, elhalmozva engem zavarba ejtő, szép dicséretekkel.
2007.01.15.
Alföldy Jenő: Hol tanítják a bátorságot?
Az Egybegyűjtött versekben elfoglalt helye alapján (Szabadrabok, 1968–1998) a nyolcvanas évek második felében, de még jócskán a rendszerváltozás előtt írta Nagy Gáspár ezt a versét. Azért választottam ki ezt a nyolcsorost, mert ennek örvén tanulmányozhatom e költészet személyességét és korba ágyazottságát is. Ezek ugyanis Nagy Gáspár verseinek megkülönböztetett sajátságai, egyszersmind legfontosabb értékmérői.
2007.01.12.
Görömbei András: A történelemmel eljegyezve
Néhány szó Nagy Gáspár költészetéről
Hamarosan már negyedszázada lesz annak, hogy 1973 októberében Kormos István az Élet és Irodalomban költővé avatta Nagy Gáspárt. Verseket korábban is írt, de a kormosi pecsét ekkor hívta föl rá a figyelmet. Ettől kezdve érezhette magán a költőtársak és az olvasók figyelmét. Kitűnő érzékkel nevezte meg Kormos István már ekkor Nagy Gáspár költészetének legfontosabb jegyeit: az eredeti látásmódot, a történelmi érzékenységet és a nagyfokú erkölcsi igényességet. Nagy Gáspár azóta is példaszerűen hűséges ehhez a három, szétszálazhatatlanul egymásba fonódó sajátosságához. Költői szavára és emberi magatartására egyaránt érdemes volt figyelniük az utóbbi negyed században mindazoknak, akik az értelmet és erkölcsöt fölöttébb próbára tevő időben meg akarták őrizni ‘egyenes testtartásukat’.
2007.01.12.
Ferenczes István: Újév 2007, tovább a gyász
Táncol, dübörög az ország,
pezsgők durranak, elisszák
a jászolt, miközben csöndben,
mennek, elmennek a tiszták,
elmúlnak kilenc évesen –
a Hold arcán álldogál már,
akár egy tétova óda,
harmadnap meghal Nagy Gáspár...
Gyalázat, ördögáldozás,
fekete rügyes január,
a Fiú fehér ing nélkül,
Nakonxipánban sem hull már.
Összecsuklik most a mondat,
egyedül sír az Isten is,
a tulsó parton lobogó
angyal áll, a seholsenincs,
kétségbeesetten jön el,
mint ahogyan a köd leszáll,
beléd kapaszkodunk árván,
te elhullt, utolsó hajszál...
Hülő haza: Magyarország,
te megroppant medencecsont,
fogadd magadba, hordozzad
kereszttel áldott magzatod...
Versek zokognak asztalán,
akár az omló kápolnák
s a ránk szakadt vallatásban
már vele hallgatunk tovább.
Csíkszereda, 2007. január 3-7.
2007.01.11.
Nagy Gáspár: Éjjel a megváltó hó
Cs. S. betegágyánál
Mintha át akart volna még adni valamit
talán egy utolsó emléket a háborúból
amikor percenként
ott csapkodott feje körül a halál
de föl se fogta akkor
ámuló gyerek volt
a világháború torkolattüzeinél
már bombák és gránátok
de leginkább ritka metaforák
csillogó repeszdarabjait
gyűjtögető nagy szemű kamasz
aki majd egyszer hibátlanul összerakja
a szétesett világot ...
2007.01.11.
Ács Margit: Mi marad belőlünk?
Búcsú Nagy Gáspártól
Látod szép légi felvételeken, ahogyan jéghegyek, egész szigetek hasadnak le az Antarktiszról. Átjár a félelem, teljesülni kezdtek az apokaliptikus jóslatok. S néhány óra múlva elfelejtkezel róla, hiszen emberi hangyaként mi mást tehetnél: terheidet vinned kell, a tél közelibb pusztulással fenyeget, mint az özönvíz és a felperzselt erdők, mezők. De nem felejted a látványt: a hasadást és a lassú távolodást, mert veled is ez történik egy ideje. Lehasadnak rólad léted részei, beleolvadnak a falánk, fekete óceánba szeretteid, halottaid. Milyen kevés, ami maradt belőled őnélkülük.
2007.01.10.
Gróh Gáspár: Tűnődve, búcsúzóban
Az emberélet útjának nem felén, hanem kétharmadán túl hirtelen megszaporodik körülöttünk a halál. Valamikori öreg barátom – akkor nagyjából annyi idős volt, mint most én – ezt a jelenséget így kommentálta: most kerültünk a tűzvonalba. Eltelt azóta negyedszázad, és igen, már mi vagyunk ott…
Lassanként hozzászokunk ahhoz, amit egykor elfogadhatatlannak tartottunk. De ettől még nem fáj kevésbé, amikor elvesztünk valakit.
2007.01.10.
Toldi Éva: Úton Betlehembe
„…hótalan a hegyek inge –
El kell érnünk Betlehembe!”
El kell érnünk Betlehembe! – az út még hosszú? Rövid? Nem tudhatjuk. S vajon gondoltunk-e már arra, hogy földi életünk, folyamatos zarándokút Betlehembe? Egy élethosszig tartó hatalmas zarándokút, egy szakadatlan háromkirályjárás? Szent vonulás a Csillag nyomában, a szeretetet, az igazi boldogságot, a Nagy Találkozást éhezőn. Hogy hálánkat, ajándékainkat letegyük a Kisded elé, akitől a megváltást reméljük, az örök boldogságot.
2007.01.09.
Tóth Sándor: A tárgyaknak is van könnyük
A szék mellett állok, amelyen ült, asztala fölé tűzött, cetlikre írt sorokat olvasok. Egyikre-másikra még ő hívta fel a figyelmemet. Most némák a mondatok, könnyeznek a tárgyak, a vergiliusi szó-mágia fölkelti dolgok révén is a szinte már kifejezhetetlen bánatot: „Sunt lacrimae rerum et mentem mortalia tangunt – Van a tárgyaknak könnyük, és a mulandó dolgok a lélekhez érnek.” Lecövekel az érzés, szomorúságom átfonja a széket, asztalt, falakat; ezek is – bár személytelenek – annak személyét könnyezik, aki a gazdájuk volt, a költőt, aki tudta: élet és halál felett a szív a híd, maga a teremtést szolgáló-gyarapító ember.
2007.01.08.
Keresztes Dóra és Orosz István - Nagy Gáspárról
 Nehéz megszólalni, írni is kétségbeejtően nehéz. Vajon vigyázott-e a haza költő fiára, és mi vigyáztunk-e eléggé a jó barátra? Kapkodva próbáljuk összeszedni emlékeinket, mintha összerakható, újraépíthető lenne belőlük Nagy Gáspár. Az a magas szőke fiú, ahogyan megismertük: a szőlőlevélzöld szemű, a cellacsíkú ingben az utca túlsó oldaláról.
2007.01.08.
Bertha Zoltán: Emlékezéstöredék – Nagy Gáspárról
Diákkor, hetvenes évek. Egyetemisták Debrecenben, akik voltunk, a titkos szövetség borzongató jóérzésével híreszteltük egymás között: van egy fiatal költő, máris a nemzedék legkiválóbbja, Pannonhalmán járt gimnáziumba, versei a legigazabb örök értékek és erkölcsi eszmények sugárkörében hatnak, s minket mindnyájunkat, akik gondolkodni próbálunk és elviselhetetlennek érzünk egy elviselhetetlenül amorális társadalomrontást, képvisel, erősít és bátorít szellemi lázongásainkban! Egy valódi nagy tehetség, aki a történelmi bűntényekkel fenntartott és átszőtt rendszerrel szemben folytatja a feltétlenül hiteles magyar sorsköltészet szent hagyományát; követi és teremti az autentikus sorsbeszéd legnemesebb és legmagasabb művészi megszólalásmódját.
2007.01.06.
Nagy Gáspár: Bölcsődal Perzsiából
50 sor Sütő Andrásnak
hallgassa meg a költő saját hangján
Ez a föld három pillanatra,
míg a köddel satírozó est odaér,
emlékeztet bizonyára még valakit
egy lezuhant repülőre, melynek utasai leszünk...
2007.01.05.
Versek egy talapzaton
 Kézzel írott sorok egy kedves könyv belső címoldalán: „Ajánlom rovott múltam verses és egyéb dokumentumait; s lám a múlt, el sem múlt!” Versek. Versek 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára. Az egyéb dokumentumok: néhány irat a sok közül, amelyeket a Történeti Hivatal küldött meg a szerzőnek, néhány fénymásolat Szigorúan titkos!, Különösen fontos! jelzéssel.
2007.01.05.
Nagy Gáspár: Rimbaud súgja
hallgassa meg a költő saját hangján
Még nem kezdtem el
de holtbiztos abbahagyom
egyszercsak döglött
tevéket sodor a por
ablakom alá s halálnyira
leszek az édesvizű
földrészektől hol egykor
szabadon nőtt a fű.
......
Hát innen folytassátok
tovább! Én nem sejtem
miként és hogyan lehet -
csak ráterítem a Szaharára
Szajnában mosott ingemet.
2007.01.05.
Nagy Gazsiról
21 óra 28 perckor szólat meg a telefon. Hetek óta nyugtalanul vártam egy hívást, óránként hallgattam rádiót, mert tudtam (tudtuk), hogy be fog következni, de most mégis szíven ütött a hír: „Gazsi meghalt.”
2007.01.05.
Nagy Gáspár: Keserű mézek
hallgassa meg a költő saját hangján
La Fontaine úr, kívánnék boldogabb évet,
de ahogy a költők, a mézbefúló méhek
utolsó szolgálati repülése sem édes történet,
akik nem dobtak ki fekete dobozt ugyan, valahogy
mégis feketén láttak, bár a Nagy-Irányítótorony
ontotta a jobbnál-jobb repülési előrejelzéseket:
látási viszony, szélerősség optimálisra csavarva -
s ők ott fent az örök Akácos fölött, az áhított
édes illatoktól, vakhittől már-már becsípve s
kijózanodva látták a teli torokból szálló ködöt,
melyen annyi rés se volt, hogy lelkük az Úristen
elé épségben elvillanhatott volna; maradtak ég és
föld között magukra, feketén zümmögve a keserű mézek
himnuszát utolsó szárnycsapásukig - mint a költők.
2007.01.04.
Nagy Gáspár: Falnak fordított magán-triptichon
I.
(Egy hívásra)
Be lehet áldozni
- mondták -
nem kár értem.
Én lelkem legmélyén
- csöndben -
megsértődtem!
II.
(Fiat voluntas tibi)
Habár itt a földön
- vele -
még külön Pokol.
De a fényes égben
- veled -
már közös Mennyország!
III.
(Csak röviden)
Tudod majd vége lesz
- egyszer -
ahogy ígértem.
Ha marad valami
- szavad -
imádkozz értem!
|
|
|
|
|
![](javascript:OpenNewWindow("view.php?kep=kepek/ng1.jpg",444,600);)
![](javascript:OpenNewWindow("view.php?kep=kepek/ng/keresztesd.jpg",283,600);)
![](javascript:OpenNewWindow("view.php?kep=kepek/ngharmasban.jpg",600,358);)
![](javascript:OpenNewWindow("view.php?kep=kepek/hirek/1sz-2013.jpg",490,590);)
![](javascript:OpenNewWindow("view.php?kep=img/vetel.jpg",700,444);)
