 |
|
 |
Templom – tér – kép (Budapest, Székesfehérvár) általános adatok
A Templom – tér – kép egyfajta vetülete mindannak, amit templomnak tekinthetünk: egyszerre mutatja meg az Oltáriszentségben elrejtett Krisztust és a hívekben, a közösségben megjelenő Megváltót. Ezek a terek keresztet formálnak, hiszen a függőleges és a vízszintes egy ponton találkozik. Ez a közös pont a hitünk.
Az Istent kereső ember évezredes hagyománnyal keresi, találja meg és alakítja a szakrális tereket. Tudatosítanunk kell azonban azt, hogy mit is gondol Isten szakrális térnek. Önmagát, a teremtett világot és benne minket! Isten Minden mindenben! A Szentírásban olvashatjuk, hogy testünk a Szentlélek temploma. Vajon mi magunk, mint templom el tudunk-e csendesedni a saját bensőnkben úgy, ahogy egy épített templomban tesszük, ami viszont pusztán vetülete a bensőnknek? Tükrözik-e mai templomaink igazán a mi benső hitéletünket? Vajon tudatában vagyunk-e, hogy valójában két lábon járó tabernákulumok vagyunk? Ha így nézzük egymást, a templom-tér tudatunk egészen kitágul!
Az építészet évezredek óta az emberi testet vette alapul az épületek kialakításakor. A liturgikus terek sem kivételek ebben, összhangban Szent Pál gondolatával: Krisztus testének tagjai vagyunk. Így templomaink bármennyire is különbözőek, városiak vagy vidékiek, gazdagon díszítettek vagy kevésbé azok, mégis minden épített templomban a kaputól a Szentségházig, a külsőtől a bensőig felismerhetjük az emberi test vonásait és életterünk közepére, a Szívre mutató megismerés útját. A Templom-tér-kép című műsor nem csupán épített templomokat mutat be, hanem minden alkalommal próbálja a külső környezetet, a települést, az ott élőket, is „láttatni” és a benső értékeket bemutatni: az élő hitet.
Adásidő: minden héten vasárnap 8:04-kor Ismétlés: szombaton 1:04-kor
A műsor indulása: 2004.05.30. Kategória: egyéb közéleti műsorok A műsort készíti: Közéleti szerkesztőség
Legutóbbi műsorok:
| 2013. 05. 19. | vasárnap |
8:04 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... A baktalórántházai templomban középkori freskókat tártak fel. Kalauzunk Hasulyó János plébános. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor |
| 2013. 05. 12. | vasárnap |
8:04 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... Szent Erzsébet ünnepre készülnek Sárospatakon. Szabó Irénnel, a Szent Erzsébet Történelmi Társulat vezetőjével beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor |
| 2013. 05. 05. | vasárnap |
8:04 |
| Templom – tér – kép Börzsönyi emberek és templomok. Győry Csaba diósjenői plébánossal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa. |
| 2013. 04. 28. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... A jeruzsálemi Nagytemplom. Szerkesztő: Lengyel Ákos, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa. |
| 2013. 04. 21. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... Budakalászon Árpár-kori templomot tárnak fel. Kalauzunk Kálmán József plébános és Rogán László polgármester. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa |
| 2013. 04. 14. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... A budai Szent Anna-templomot nézzük meg Jánosa Domonkos plébános segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa |
| 2013. 04. 07. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... A budai ciszterci templomot és hívő közösségét Urr Ipoly plébános mutatja be. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa. |
| 2013. 03. 31. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. Szerkesztő:Lengyel Ákos,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa. |
| 2013. 03. 24. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép A Bosnyák téri Szent Antal templomot Bárány Béla plébános mutatja be. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa |
| 2013. 03. 17. | vasárnap |
9:34 |
| Templom – tér – kép >>> bővebben... A Bakács téri Assisi Szent Ferenc-templomot Szabon Gábor plébános mutatja be. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa |
A legközelebbi műsorok: |
|
|
|
 |