 |
|
 |
2012. augusztus 13. Boldog XI. Ince pápa
Ince pápa nagylelkűsége, tisztasága, lelkiismeretessége, egyszerűsége négyszáz év távlatából is ragyog. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt, mind Bécs, mind Buda felszabadításában. Ezeket a győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg. |
Ez 1,2-5.24-28c  A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a káldeaiak földjén, a Kebár folyó mellett, mert ott terjesztette fölé az Úr a kezét. Ez volt a látomásom: Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a tűz belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat. Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. Ebben köröskörül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé köröskörül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.
Mt 17,22-27  Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: ,,Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.'' Erre nagyon elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát szedik, és azt mondták neki: ,,A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?'' Azt felelte: ,,De igen!'' Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: ,,Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?'' Ő azt felelte: ,,Az idegenektől.'' Jézus erre így szólt: ,,Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt és add oda nekik értem és érted.'' |
|
|
|
 |