Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Higgyünk küldöttjében, Jézus Krisztusban. Hogy ez a hitünk megerősödjön, lássuk meg az ószövetség népének életében Isten gondoskodását, és erősödjünk meg hitünkben, hogy Jézus önmagával akar táplálnio bennünket.

Az elmúlt vasárnap hallottuk az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás történetét, amely a János evangélium egyik legszebb részének az előkészítése: az úgynevezett eucharisztikus beszédnek. Ennek a beszédnek első részét hallottuk a mai evangéliumban, s még további három vasárnap bontakozik ki ez a beszéd a maga teljes szépségében.

A kenyérszaporítás csodája után Jézus elmenekül az őt királlyá tenni akaró tömeg elől. Átkel a Genezáreti-tó túlsó oldalára, ahol másnap rátalál a tömeg. Jézus kíméletlenül leleplezi szándékukat: "Bizony mondom nektek, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok."

A csoda Jézus földi működésének idején soha nem valami cirkuszi látványosság célját szolgálta, hanem azok Jézus tanítását voltak hivatva igazolni. Elsősorban azt, hogy Jézus az Istentől jött, vagyis hogy ő az Isten Fia. Mert csodát egyedül Isten tehet. Ahol tehát csoda van, ott az Isten van jelen kézzelfogható módon. Az emberek, akik jelen voltak a kenyérszaporítás csodájánál, azok nem azért keresik tehát Jézust, mert a csoda igazolta számukra mindazt, amiről Jézus azelőtt beszélt. Erre a csodára teljesen vakok. Bár megvan bennük a jószándék, mert fölteszik a kérdést: "Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?" S Jézus meg is adja a választ: "Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött." - vagyis higgyenek benne, hisz csodát láttak. De a tömeg vak erre a csodára, mintha meg sem történt volna: "Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássunk és higgyünk neked?" Ők nem látták a csodát, csak annyit észleltek az egészből, hogy jóllaktak, és szeretnék, ha ez máskor is így lenne. Vagyis ha Jézus egy olyan királyuk lenne, aki nap, mint nap eléjük varázsolja a kenyeret, s nekik az égvilágon semmit nem kellene dolgozni.

Kedves testvérek! Egy kis beleéléssel képzeljük magunkat Jézus helyébe! Már jó ideje tanítja az embereket Isten Országának örömhírére, egymás után teszi a csodáit, melyek igazolják az ő tanítását, és azt, hogy ő Istentől jött. És az emberek egyszerűen semmit nem vesznek észre belőle. Csak az érdekli őket, hogy jóllakjanak és a betegségeiket meggyógyítsa Jézus. Közülünk hányan adták volna már fel a küzdelmet ilyen közömbösség láttán! De Jézus nem adja fel. A közömbösség és meg nem értettség ellenére beveti kulcsfontosságú tanítását az Eucharisztiáról: "Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik és aki bennem hisz, soha nem szomjazik." Jézus nem törődik azzal, hogy szavai pusztába kiáltó szó lesz, hogy erre a tanításra sokan kiábrándulnak belőle. Ő nem hajlandó az igazságot feladni holmi tiszavirág életű népszerűségért.

Mindez azonban nemcsak akkor történt meg, hanem a történelem során napjainkig ismétlődik a közömbösség és meg nem értés sorainkban is. Azok között, akik keresztényeknek vallják magukat, akik még úgymond a templomba is eljárnak, akik Jézus közelében vannak. De sokszor úgy vannak Jézus körül, mint az a tömeg a kenyérszaporítás után, amelyik pont a lényeget nem vette észre a csodánál.

Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy vannak jelen a szentmiséken, hogy testben ott vannak, de lélekben máshol. És itt nem azokat értem, akik egyszer, egy évben bevetődnek a templomba és nem tudják hogyan viselkedjenek, mikor kell leülni, fölállni, letérdelni, keresztet vetni. Azokat értem ezalatt, akik vasárnapról vasárnapra itt vannak a világ legnagyobb csodájánál, a szentmisén, és mindent csinálnak - rózsafüzért vagy az örökimádást imádkozzák - csak éppen a szentmisére nem figyelnek. Merész összevetéssel ezek pontosan olyanok, mint az a tömeg, akik ott voltak a kenyérszaporításon és mégsem látták a csodát, csak annyit tapasztaltak, hogy jóllaktak. Nem arról van szó, hogy nem szabad a rózsafüzért, vagy az Örökimádást imádkozni, de nem a szentmisén. Olyan ez, mint amikor az ember orra előtt ott van egy frissen kisült étvágygerjesztő kenyér, és mégis a száraz penészes kenyeret eszi.

De hétköznapi életünkben, imáinkban is tudunk úgy viselkedni, mint a tömeg, amely jóllakott. Akkor amikor csak a magunk kis hasznát, érdekét nézzük. Amikor csak addig vagyunk keresztények, amíg a templomban vagyunk, máskülönben ugyanúgy viselkedünk, mint akik nem járnak templomba. Úgy viselkedünk, hogy az a tény, hogy meg vagyunk keresztelve, vagyis részesültünk a megváltásban, semmit nem jelent számunkra.

Számtalanszor át tudom érezni Jézus helyzetét, amikor beszélek az embereknek prédikációkban, hittanórákon, és egészen más jön ki belőle, mint aminek szántam vagy jobb esetben semmi nem történik. Szinte forgatókönyvszerűen előforduló eset, melyet jómagam is tapasztaltam, hogy előadások után, mikor lehetőség van arra, hogy a hallgatóság kérdezzen az első kérdés az, hogy "tessék mondani a Mária-jelenésekkel mi a helyzet?" Persze mondanom sem kell, hogy az előadásban egy szó sem esik a Mária-jelenésekről. Mikor ilyen szituációk adódnak, akkor fölmerül bennem a kérdés: minek az egész? Minek ez az izzadás egy-egy prédikáció, hittanóra, előadás fölött, amikor sokszor úgymond az embereknek egyik fülén be, a másikon ki. De nem adom fel, mert Jézus sem adta fel. A "legalkalmatlanabb" helyzetben hozakodott elő az Eucharisztia csodálatos tanításával. Amikor a hiábavaló tevékenység tudata tölt el, akkor eszembe jutna Szent Pál szavai: "Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan!" Vagy pedig Jeremiás próféta esete: "Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Ahányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: "Erőszak! Romlás!" Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni."

Kedves testvérek! Rajtatok áll, hogy kinyitjátok-e szemeiteket és hajlandók vagytok meglátni Jézus csodáját, mely igazolja azt, hogy ő az Istentől jött, s hogy csak ő mutatja meg az Istenhez vezető utat. Rajtatok áll, hogy rá mertek-e lépni erre az útra és vállalni azt is, hogy változtassatok életeteken. Rajtatok áll, hogy az örök élet kenyerével, az Eucharisztiával éltek-e lelketek üdvösségére, belekapcsolódtok-e a szentmise legtökéletesebb imádságába, vagy pedig csak végigülitek a szentmisét úgy mint eddig. Istenben bízva és segítségét kérve biztatlak benneteket: merjetek változtatni, merjetek nemet mondani hamis emberi elvárásoknak ha igazán az emberhez méltó boldogságot akarjátok.