Emberi méltóságunk alapja, hogy Isten munkatársai vagyunk. Isten erejében élünk, a feltámadás fénye ragyog szívünkben, és ezzel az örömmel akarunk tevékenykedni mindennapjainkban. Minden Szentmise megerősít az Istenhez való tartozásban, és a tanúságtételben.

Kedves Testvérek!

A tavasz hónapjaiban, napjaiban járunk. A tavasz a természet megújulásának ideje, de egyben a lelki megújulásunké is. Lelkileg megújultunk, amikor a húsvét vigíliájában megújítottuk keresztségi fogadalmunkat. Még ebben az örvendetes húsvéti időben vagyunk, Krisztus feltámadását ünnepeljük, amely keresztény hitünk középpontja. Ha Krisztus nem támad fel, akkor hiába való a hitünk, akkor ma nem lenne és nem is lett volna soha kereszténység.

A természeti és a lelki megújulás idejének közepén ma az Egyház a föld terméséért imádkozik a búzaszentelés szertartásában, mikor Isten áldását kérjük vetéseinkre. A szertartás lényege, hogy a négy világtáj felé fordulva hirdetjük az evangéliumot, s imádkozunk. A szertartás könnyen színészkedésnek tűnhet egy hozzá nem értő ember előtt. Mint ahogyan az egész keresztény liturgia a kívülálló számára idegen. Olyan, aminek nincs kézzel fogható haszna. Valójában egy játék a liturgia, mély tartalommal, jelképekkel és imádsággal.

Mikor a négy világtáj felé fordulva egy-egy evangéliumot olvasunk fel, akkor tulajdonképpen világgá kiáltjuk Isten igéjét. Azt az Isten igéjét, amely minden kétélű kardnál élesebb. Azt kiáltjuk a világnak Isten áldását kérve a földre, hogy Isten nélkül nincs megújulás sem a természetben, sem a lelkünkben.

Isten nélkül nincs megújulás a természetben.

Sajnos ezt már egyre kevesebben érzik azok közül is, akik a mezőgazdaságban dolgozva, földközelben élnek. A technika vívmányai itt is teret hódítottak. Itt is amit csak lehet gépesített az ember. Olybá tűnik ezek után a föld termése, mintha az kizárólag az emberi erőfeszítések és a modern gépek használatának eredménye lenne. Pedig a Szentírásban is benne van az igazság: az ember vet és arat, de a növekedést az Isten adja. Attól függően, hogy milyen időjárás lesz. Gondoljunk csak az elmúlt hetek fagyos időjárására: mennyi fejfájást okozhatott a gazdáknak a csapadéktalan fagyokkal tarkított időjárás. Lehet hogy egyre nagyobb valószínűséggel jósolja meg a meteorológia az időjárás alakulását; lehet az is, hogy egyszer majd elérkezik az idő, amikor irányítani tudjuk az időjárást. De még akkor is le kell borulnia az embernek, egy fűszál előtt, mint csodálatos alkotása előtt, mert abban élet van. Az az élet, melyet nem lehet gépekkel futószalagon gyártani. Az az élet, amelynek ura egyes egyedül az Isten.

Az előttünk élő generációk szorosabb kapcsolatban voltak és éltek a természettel, ezért tudták és hitték, hogy Isten van minden dolog fölött, még akkor is, hogy némely dolgoknak tudjuk a magyarázatát. Ezért kérték Isten áldását mindig vetéseikre, arcuk verejtékének gyümölcsére.

Isten nélkül nincs megújulás a lelkekben.

A tudományos, technikai vívmányok korát éljük, amikor mérföldes léptekkel halad a fejlődés. Beszélnek környezetszennyezésről, az ökológiai egyensúly felborulásáról, csak arról nem esik szó, hogy mindennél jobban az ember lelke sínylette meg ezt a hajszát a fejlődésben. A szó szoros értelmében az ember fejére nőttek találmányai.

Korunk szimbóluma a számítógép, amely fantasztikus teljesítményekre képes. Az ember pedig lenyűgözve áll egy ilyen koffernagyságú doboz és a monitor előtt azzal a dicső tudattal, hogy íme: az ember alkotta. Némely fantasztikus filmek témája az, hogy az ember által alkotott csúcsminőségű robotok fellázadnak az ember ellen. Ez ugyan a valóságban fizikai értelemben elképzelhetetlen, de úgy gondolom, hogy ez már szellemi értelemben megtörtént. Istennek pedig végképp nem marad hely ebben a korszerű tudományos-technikai világban.

". a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem." Ha nem hozunk gyümölcsöt tűzre kerülünk, mint a haszontalan szőlővesszők. Ha az emberiség nem tér vissza Istenhez, ha nem újul meg lélekben, annak beláthatatlan következményei lesznek. Problémáink megoldását nem a gazdaság föllendülése fogja megoldani, hanem ha visszatérnek az emberek Istenhez. Ahhoz az Istenhez aki egyedül kínál igazán emberhez méltó életet és boldogságot.

Mikor ma a vetéseket megáldjuk, s a világba kiáltjuk Isten igéjét, s azt, hogy egyedül ő újíthatja meg a természetet és lelkünket, akkor erre gondolva, és ezt megvalósítani igyekezve tegyük Isten megújító áldását kérve vetéseinkre, munkánkra, az egész emberiségre, nemzetünkre, családunkra.

Ámen.

---

Sokan, keresztények és nem-keresztények nehezen tudnak hinni Krisztus föltámadásában, nem is annyira maga az esemény miatt, hanem mert látszólag oly hatástalan. Megváltoztak-e az emberek? Javult-e a világ? Többet ér-e a húsvéti, megváltott emberről szóló üzenet, mint az élet minőségéről szóló beszéd?

Ilyen kérdésekre mi elsősorban Krisztusnak, a Föltámadottnak tartozunk válasszal! De felelnünk kell az embereknek is, hisz a kérdés nem rossz akaratból ered, és alapjában véve saját magunknak is ez a kérdésünk.

Igazságot csak igazsággal lehet bizonyítani. Jézus maga az Isten Igazsága, Isten tette, ténye mindnyájunk számára. Aki teszi az Ő igazságát, aki megtisztul, fölvilágosul az Ő igéje által, az tiszteli Istent és segíti az Isten-keresőket.

Első olvasmányhoz / ApCsel 9,26-31
Szent Pál (Saul) megtérése utáni első évéről ő maga másként számol be (Gal 1, 16-24), mint Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben (9,26-30). Lukács szempontjából az a fontos, hogy Pál összeköttetést keresett a jeruzsálemi egyházzal és Barnabás útján talált is végül: az apostolok hittestvérükül fogadják, és a hit hírnökéül ismerik el. A testvéri egység azáltal is lehetséges volt az ősegyházban, hogy hagyták érvényesülni egyesek más-más eljárását és hivatását, továbbá az egységes hit és erkölcs megőrzésén túl is bíztak a Szentlélek működésében. Saullal Jeruzsálemben olyan csoport állt szemben, amelyik (Saul beleegyezésével) megkövezte István vértanút. Egész életében ezután Pálnak számolnia kell e "buzgó" zsidókkal. Üldöztetés lesz általában az Egyház sorsa; a béke idői (ApCsel 9,31) csak föllélegzés-szünetek, nem arra valók, hogy a világba beleilleszkedjünk vagy viszályokban szétforgácsolódjunk. (9,27: ApCsel 4,36-37; 9,1-9.19-22 # 9,31: ApCsel 4,32-35; 5,12-16)

Válaszos zsoltár / Zsolt 22(21),26-27.28 és 30.31-32
Hála a szabadításért

Szentleckéhez / 1Jn 3,18-24
Hogy csakugyan miénk-e Isten Igazsága, tényleg és tényezőként és nemcsak szavakkal, azt testvéri szeretetünkről ismerjük meg és a békéről, amely bennünk lakik és melyet másokra árasztunk. A béke az egész embert követeli, idejét és erejét, de többet ád, mint amennyit követel. Megadja a léleknek a bizonyosságot, hogy egységben van Istennel és számíthat Őreá, még akkor is, mikor bocsánatát kell kérnie. "Nagyobb az Isten a mi szívünknél!" (3,18: Mt 7,21; Jak 2,15-16 # 3,22: Mt 7,7-11; 21,22; Jn 14,13-14; 16,23-24 # 3,23-24: Jn 13,34; 15,12.17; 1Jn 4,13)

Evangéliumhoz / Jn 15,1-8
Jézus az igazi manna, a Jó Pásztor, Ő az igaz Szőlőtő. A szőlőtő kifejezésnek az Ószövetségben van a gyökere. A szövetség népe, Isten népe: a szőlőskert, melyet Isten sok szeretettel ültetett, amelyben azonban kevés örömét lelte (Iz 5,1-7; Jer 2,21). -- A tulajdonképpeni jó Szőlőtő maga Jézus, az Újszövetség közvetítője, az új isteni nép kezdete. Isten és népe: ez volt az Ószövetség. Az Atya, a Fiú és tanítványai -- ez az új valóság.

A Fiú áll a középpontban; aki egy Vele, annak élete van. Így Jézus a kinyilatkoztató beszédben, melyben megmondja, hogy ki és mi Ő számunkra, közvetlenül az ígéret szavaihoz csatlakozik: aki Őbenne marad, annak gyümölcshozó lesz élete. A Benne-maradásnak egy az eszköze, mely egyúttal biztos ismertetőjele is: hallgatni az Ő szavára. (15,1-2: Mt 20,1-8; 21,28-31.33-41; 26,29; Jn 15,12-17 # "maradni", 15,4-6: Jn 6,56; 8,31; 15,9-10; továbbá: 6,35.47; 8,12 # 15,7-8: Jn 14,13; 1Jn 5,14; Róm 7,4)

Szentségre várva
Jézushoz jönni annyi, mint Jézusban hinni. Őbenne maradni nem érzelem dolga, nem hangulat, hanem élő tevékenység: élni a hitet, tenni a szeretetet!

Elmélkedés
Ha valaki szeret...
Nem kíván Ő mást, mint ezt az elszántságot, amely Őt úrrá teszi szabad akaratunk fölött, mert hiszen a mi saját erőlködésünkre egyáltalában nem szorul rá. Sőt ellenkezőleg, Ő Szent Felsége éppen a gyöngékben szereti ragyogtatni hatalmát, mert ilyenekben az jobban érvényesül, és Ő nagyobb mértékben elégítheti ki abbeli hő vágyát, hogy nekünk kegyelmeket osztogathasson.

Azok az erények, amelyeket Istentől kaptatok, szolgáljanak arra, hogy elszántan cselekedjetek; hogy vessétek meg értelmetek okoskodásait és ne törődjetek gyöngeségtekkel. Ne növeljétek ez utóbbit azzal a fontolgatással, hogy vajon a dolgotok sikerül-e, vagy sem. Ne engedjetek helyet ilyenféle csüggeteg gondolatoknak, hogy mivel ilyen meg olyan bűnösök vagytok, nem érdemlitek meg, hogy az Úr nektek is adjon erőt, amiként adott másoknak.

Ha valami nagyon megtisztelő dolgot akarnának nektek adni; ha az ördög biztatna benneteket kényelmes életre vagy más hasonló dolgokra: akkor igen, jussanak eszetekbe bűneitek, és gondoljátok meg, hogy azok miatt mindez nem nektek való. Ellenben, ha arra nyílik alkalom, hogy a mi Urunkért, vagy embertársunkért szenvedjünk valamit, akkor sose féljünk a bűneink miatt. Egyetlenegy ilyen dolgot akkora szeretettel lehet megtenni, hogy az Úr megbocsátja érte összes bűneiteket, és éppen ettől fél az ördög, s azért igyekszik azokat ilyenkor eszetekbe juttatni. Legyetek arról meggyőződve, hogy az Úr sohasem fogja cserbenhagyni azokat, akik Őt szeretik, olyankor, amidőn az Ő kedvéért teszik ki magukat veszedelemnek. Ha egyéb céljaik vannak; ha a maguk érdekére dolgoznak: az egészen más; azonban itt én csak azokról beszélek, akik a lehető legtökéletesebben igyekeznek az Úrnak kedvére tenni.

Ismertem egyet, akibe az Úr ilyen rendkívüli szeretetet öntött. Sokat sírt szegény, mert nem akarták neki megengedni, hogy egy fogoly helyett rabságba menjen. Sarutlan ferencrendi szerzetes volt, Alcantarai Péter testvér reformjából. Azért jött hozzám, hogy megbeszélje velem ezt a dolgot. Végre sok könyörgés után sikerült megszereznie rendfőnökének engedélyét, s el is indult, hogy tervét végrehajtsa, azonban Algiernál az Úr magához vette. Egy bizonyos, hogy gazdag jutalmat kapott! Pedig hány okos ember mondhatta neki, hogy vállalkozása dőreség. Holott mennyivel nagyobb dőreség, ha valaki e földi élet álmát túlzott okossággal végzi be! (Nagy Szent Teréz: Gondolatok az Énekek Énekéről, ÖM, 3:358)

+

Ti vagytok a szőlővesszők...
Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők... A szebbnél-szebb példabeszédekből kiemelkedik a szőlőtő és a szőlővessző példabeszéde. Szép a jó pásztor és a juhoknak a kapcsolata, de azért a pásztor és a juh mégis két külön létező. És vannak eltévedt juhok... Az atya, anya és gyermek kapcsolatában is van tékozló fiú, jóllehet a gyermek az atyának, anyának a nyelve szerint csont az ő csontjából és vér az ő véréből, és mondhatja azt is, amit a fiatal Toldi Miklósnak mondott találkozásukkor édesanyja: "Lelkemből lelkezett gyönyörű magzatom. Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom! Be szép vagy, be nagyon illesz leventének, Isten se teremtett tégedet egyébnek." Ezt a közeli gyermeket, ezt is elveszi először az iskola. Utána jönnek a vőlegények és a menyasszonyok, azok is elveszik a szülőktől a gyermeket. De más a szőlőtő és a szőlővessző kapcsolata! Persze ehhez érteni kell a szőlőművesek életét és elfoglaltságát. A szőlőművelés ősi dolog. Már ott van az emberiség életének a kezdetén. Noé szőlőt ültet a vízözön után, de még nem ismerte a szőlő termésének erejét, és megártott neki a szőlőből származó bor. S aztán látjuk azt, hogy ennek a bornak mi a jelentősége: mikor Ábrahám győzedelmeskedik, és megmenti Lótot, találkozik Melkizedek főpappal, aki nemcsak kenyeret, hanem bort is ajánlott fel a győzelemért a Mindenhatónak. Mert a szőlőtőn fakad az Oltáriszentség egyik alapeleme, a bor, amiből Krisztus vére lesz. És a hívő szőlőművesek a maguk büszkeségének tartják, hogy kezüknek munkájával, szorgalmával ők adják a szent áldozathoz, Krisztus véréhez az áldozat alapanyagát, a bort. Nincs foglalkozás, amit az Úr így kitüntetett volna, mint a szőlőművesekét és persze a föld népéét, a kenyértermelőkét.

Ősszel, amikor a természet téli álomra készül, akkor az együtt lévő szőlőtőt és rajta a szőlővesszőt gondozásba veszi a szőlőműves. Felkapált földdel takarja be a szőlőtőt, hogy a gyökerek el ne fagyjanak. A szőlővesszők maradnak takaratlanul. A szőlőtőn keresztül van meg a védelme a szőlővesszőnek. Tavasszal aztán nyitják a szőlőt, jön a szőlőműves a metszőollóval. És akkor történik a szőlőmetszés: a satnya szőlővesszőket levágják. Ettől kezdve már ezt nem szőlővesszőnek, hanem venyigének hívják. A venyige száraz, haszontalan, gyepűt csinálnak belőle, vagy pedig kemencébe vetik, elégetik haszontalan volta miatt. Pedig de nagy érték volt, amíg rajta volt a szőlőtőn! Aztán permetezik a szőlőt, hogy megvédjék a sok kártékony elemtől. Aztán úgy nyaranta megjelenik a szőlővesszőkön egy-egy szőlőfürt. Amelyiken nincs szőlőfürt, az haszontalan és a szőlőműves már elhatározza: Na, te se fogsz több esztendőt itt élni a szőlőtőn! És azután permetezik, óvják. Kánikulában és még inkább a vénasszonyok nyarában megjelennek a darazsak, és eszik, pusztítják a szőlőfürtöt. És aztán eljön a szüret, a munkának az öröme, amikor sajtolják ki a szőlőszemekből a bort, a családnak éltető erejét. A bor fogyasztása magában nem alkoholizmus, a bor rendkívül nagy érték a természet rendjében, de persze mértékkel, mert minden túlzás, minden mértéken-túllépés ártalmas és romboló.

Ilyen a szőlőnek a gondozása. A szőlőtő és a szőlővessző együtt vannak. Jaj annak a szőlővesszőnek, amelyikből venyige lesz! Elvesztette értelmét, célját, rendeltetését Isten országában. Vigyázzunk, hogy soha venyige ne legyen belőlünk. Nekünk meg kell maradnunk szőlővesszőnek a szőlőtőn.

Az Úr Jézus azt mondja: "Maradjatok énbennem, mint ahogy a szőlővessző rajtamarad a szőlőtőn; nálam nélkül semmit sem tehettek." (Jn 15,4) Hogyan van az együttes élete a szőlőtőnek és a szőlővesszőnek? Egyszerű dolog: hittel, reménnyel, szeretettel, azután az erényeknek a szőlőfürtjével, hitvallással, tíz- és öt parancsolattal és a hét szentséggel: különösen, mint megkereszteltek, immár bűnbánattal és azzal, ami a szőlőtő terméséből átváltozással érkezett: Krisztus vérével! Ha ez így van, akkor nyugodtak lehetünk a szőlőtőnek és a szőlővesszőnek, már mint mi magunknak az együtteséről; akkor nyugodtan mehetünk a halál elé, és megérkezünk az örökkévalóság kapujába. Nagyon fontos ez az egység. Ha 1944--45-ben nem lett volna egység mibennünk a szőlőtővel, akkor, amikor közel 1.000.000 tisztességes édesanyát, érintetlen leányt részeg mongolok, kirgizek letepertek itt, akkor őrjöngés és öngyilkosság lett volna magyar földön. De együtt volt, Istennek hála, a szőlőtő és a szőlővessző. És ez a világ földi életében a legnagyobb érték: együtt a szőlőtő és a szőlővessző; és a világ fiai, akik ezt nem ismerik, azok mind venyigék, azok mind értéktelenek Krisztus szemében. Vigyázzunk a darazsakra, amelyek eszik, rágják, pusztítják, előre megszedik a szőlőszemeket! A világ szelleme folyton küzd ez ellen az egység ellen, és nekünk akarnunk kell, hogy a tört remények után is megmaradjon a jövőbe vetett reményünk, és teljesítsük azt, amit az Üdvözítő meghagy nekünk a mai evangéliumi részlettel: Maradjatok bennem és én tibennetek maradok. Amen. (Mindszenty József szentbeszédéből, amit a bécsi Pázmáneumban tartott, 1973. május 20-án)

+

Amely percben ráeszméltem, hogy van, igen van Isten, már tudtam, nincs más dolgom nekem, csak egy: egészen Néki élnem! (Foucauld Károly)

---

"Maradjatok meg szeretetemben!"

a) Igen érdekes és tanulságosa hitünk alakulásának történetét áttekinteni, az erről szóló beszámolókat meghallgatni. A hívő élet kialakulásának, vagy elmaradásának mindenkinél megvan a története. Egy fiatal erről így számolt be. Amikor úgy nyolcéves gyermek voltam, Jézussal nem volt semmiféle problémám. Számomra jó ember volt, akihez beszélhettem, akitől valamilyen csodás segítséget is várhattam. Amikor azonban egyre világosabban láttam, hogy a csoda elmarad, Jézus lassan terhessé vált számomra. Úgy véltem, azt kéri tőlem, hogy én is olyan ember legyek, mint ő, olyan türelmes és áldozatkész, ezért kerülni kezdtem őt. Ez a történet mindenkinél különböző, azonban a kérdés mindenki számára ismerős. Mit használ az nekem, ha én Jézushoz hűséges maradok, ha az egyházban maradok? Nem teszem szükségtelenül nehézzé életemet? A tanítványok hite alakulásának is megvolt a története. Voltak olyan drámai helyzetben, ami Jézust arra indította, hogy megkérdezze őket: "Csak nem akartok ti is elmenni?" (Jn 6,67). Ez a döntési helyzet egyre kiélezettebbé vált, minél fenyegetőbb lett Jézus helyzete. Mi lesz velük, ha Jézust elfogják, ahogyan ez valóban meg is történt, és istenkáromlóként halálra fogják ítélni? Ilyen körülmények között a tanítványok számára úgy látszott, hogy minden hiábavaló volt. Ilyen helyzetbe állítja be János evangélista az úgynevezett búcsúbeszédet, amelyben Jézus még egyszer megvilágítja küldetését, és azt is láthatóvá teszi, hogy a tanítványoknak majd hogyan kell küldetését tovább folytatni a világban.

b) Jézus megígéri tanítványainak, hogy a jövőben is velük marad, közelségéből továbbra is bátorítást, biztatást nyerhetnek, csak ezt másképpen fogják megélni, mint eddig. Ez a közelség azonban még bensőségesebb lesz. Azok is, akik a földi Jézust nem láthatták, ilyen bensőséges módon kapcsolódhatnak hozzá. Arra kell törekedniük, hogy őbenne maradjanak. "Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok!" Jézus ezeket a szavakat nem azokhoz intézi, akik hívő életüknek egészen a kezdetén vannak, akik éppen csak Jézushoz kapcsolták életüket. Inkább azoknak szólnak ezek a szavak, akik már jó ideje követték őt. Akiknek tehát már küzdeniük kellett a megszokottsággal, a csalódásokkal, a kedvtelenséggel. Amikor János az evangéliumát írta, már 50-60 év telt el Jézus eltávozásától. A fiatal egyház mindenfelől üldözéseknek volt kitéve, növekedett a vértanúk száma. Egyesekben felmerülhetett a gondolat: Jézus tanítása csak nehézségeket és bosszúságot okoz, életük is veszélybe kerül általa. Miért tartsunk tehát ki továbbra is Jézus szavai mellett? Ezek a keresztények azonban abból is megtapasztaltak valamit, amit Jézus megígért nekik: Minél jobban bíztak Jézus szavaiban, annál inkább eltöltötte őket az ő ereje, így képesnek érezték magukat arra, hogy szembenézzenek azokkal az erőkkel, amelyek a bűn rabságába akarták taszítani őket, vagy amelyek életüket veszélyeztették. Aki Krisztushoz kapcsolja életét, az képes igazi gyümölcsöt teremni!

c) Ma nem kell félnünk üldözésektől, bár egyes országokban napjainkban is találkozunk nyílt keresztény-ellenességgel. Gondoljunk csak az arab országokra. Politikai erőszak sem fenyegeti hívő életünket. Korunkban is bőségesen működnek azonban olyan erők, amelyek rabszolgává akarják tenni az embert, sőt amelyek veszélyeztetik hívő életünket. Életünkre jellemző ez az elvilágiasodás. A családban, a társadalomban egyre kisebb méretekben vannak jelen a vallásos élet megjelenési formái, értékei, a vallásos életből táplálkozó erkölcsi követelmények. Az emberek úgy élnek, mintha nem is tudnának Krisztusról, és arról az életről, amelyet ő nyújt nekünk. Harsognak, kiabálnak azok az erők, amelyek földi életünket alakítják, azt sugallják, csak ez az élet fontos, semmi mással nem kell törődni. Milyen nagyszerű, ha sok pénzünk van, milyen könnyű és boldogító érzéseket nyújt a szex világa, milyen remek elfoglaltság a verekedés, az agresszív érzések kiélése. Ezt hirdeti a tévé, a mozik műsorai, a reklámok. Főleg a fiatalabb nemzedék tud kevés ellenállást kifejteni e romboló áramlatokkal szemben. Ennek okait elsősorban a családi élet hiányosságaiban keressük, azonban jó volna komolyan feltenni a kérdést, vajon hitoktatásunk mennyire felel meg ezeknek a kihívásoknak, hogyan tudna jobban megfelelni a követelményeknek? Ehhez sok segítséget nyújt a szülők, a felnőttek jelenléte a hit továbbadására szolgáló programokban, de nyilván nem oldja meg az összes nehézséget. A hívek, akiknek lehetőségük van arra, hogy megfelelő módon alakítsák kapcsolatukat Jézussal, nem figyelnek eléggé arra, hogy ennek a kapcsolatnak mik a gyümölcsei, és így nem élnek igazán ezekkel. A mai evangéliumban Jézus nyolcszor hívja fel figyelmünket arra, hogy maradjunk benső kapcsolatban vele, de ugyancsak nyolcszor említi a gyümölcsöket is, amelyek ennek következményei. Bár ezeket a gyümölcsöket nem sorolja fel részletesen, többet megemlít ezekből. Ha benne maradunk, bármit kérhetünk tőle, megkapjuk, ami üdvösségünk ügyével kapcsolatos. Jézus szeretete fog élni szívünkben, az a szeretet, amellyel az Atya őt szereti. Ez ennek a kapcsolatnak a legfontosabb gyümölcse. Éljünk Jézus szeretetében! Szeretetében akkor maradunk meg, ha megtartjuk parancsait, vagyis, ha készséges engedelmességgel viseltetünk iránta. Ha ez a szeretet maradandó bennünk, akkor igazi bensőséges örömben élhetünk. Építsünk tehát igazi hívő lelkesedéssel kapcsolatunkat Jézussal, éljünk a szeretet, a barátság, a hívő öröm gyümölcseivel! MK

---

A prédikáló imája

"Uram, a te szavaddal szeretnék az emberekhez szólni. Tudom, nem az a fontos, hogy én beszélek, hanem, hogy nekik kell valami fontosat megtudniuk. Azt akarom, hogy örömhír legyen, amit mondok. Segíts, hogy csak arról beszéljek, ami gyógyítja, táplálja őket. Add, hogy szavamban vonzó formában jelenjen meg kívánságod. Igyekszem úgy szólni, hogy minden
gondolatomat megértsék. Működj az ő lelkükben is, hogy amit megértettek, készséges elhatározással meg is tegyék. Uram, kölcsönadom ajkamat, gondolataimat, lelkesedésemet és szívem szeretetét; Szentlelkeddel vedd birtokodba és szenteld meg a világot! Ámen."

Benyik György gondolatai 2003

Húsvét 05. vasárnap

Jn 15,1-8

„Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz”

A szőlőtőről és szőlővesszőről szóló képes beszéd a palesztinai szőlészeti hagyományokra alapozódik. Ennek egyik fő jellegzetessége, hogy a szőlővesszőket nem kötötték karóhoz, hanem szabadon hagyták a földön kúszni, hogy leveleikkel árnyékot biztosítsanak a földnek és az később száradjon ki. Ennek következtében az összegabalyodott szőlővesszők között lehetelten volt rendet teremteni, nem látszott, hogy melyik vessző melyik tőhöz tartozik. Csak akkor derült ki, ha egyiket elvágták, és elszáradt.

Bár R. Bultmann a szőlő hasonlatnak mandeista gnósztikus eredetet tulajdonít, ma más egyértelműen mondhatjuk, hogy a szőlő hasonlat hozzá tartozik a bibliai Izrael világához. A legismertebb prófétai perbeszédet Izajás 5,1-ben olvashatjuk és talán irodalmi előzménye is ennek a jánosi szövegnek. De megesik hogy az Úr szőlője, azonos Jákobbal. (Iz. 27,2-6). De a 80.zsoltár 9-16-os versében az Úr szőlőtőt hozott Egyiptomból és elültette, amely óriásivá nőtt és ez a képes beszéd a választott népre vonatkozik. A Jézus Sirák fia könyvében a bölcsesség a szőlőtő. (24,17) Josephus Flavius tanúsága szerint a Heródes-i templom bejáratán egy óriási arany szőlővessző volt, mint a nemzeti identitás jelképe. Qumránból előkerült töredékek Izraelt azonosítják a szőlővesszővel. A qumráni metaforikus beszédben a sajtó és a torony a templomra vonatkozik.

Amikkor Jézus a legsajátosabb kinyilatkoztatási formulát alkalmazva azt mondja „Én vagyok az igazi szőlőtő”, akkor ezzel magát az igazi Irael képviselőjének deklarálja. A képes beszédnek ilyen értelemben súlyos mondanivalója volt, aki nem tartozik hozzá, az nem tartozik a hiteles választott néphez. A szőlőtő és a szőlővesszők kölcsönös kapcsolatáról mondottak egy spirituális kapcsolatra utalnak, amely addig gyümölcsöző, ameddig ez a kapcsolat tart. Amint leválik Jézusról, esélye sincs arra, hogy értékes gyümölcsöt teremjen, sőt maga is elszárad.

Jézus tanítása tisztítja meg a tanítványokat, de a megtisztítás csak akkor lesz hatásos, ha fennmarad a közösség Jézussal, az igazi szőlőtővel. János irataiban az egyház soha nem szervezeti egység, mint Pálnál, aki mindig megteremtette minden általa misszionált közösségnek a szervezeti kereteit is. János közösségeinek is bizonyára volt valamilyen szervezeti felépítése, de a jánosi iratokban keveset beszélnek erről, inkább a spirituális kapcsolat a beszéd tárgya.

Jézus szeretetében megmaradni, nem eltávolodni az első szeretettől, ahogyan azt a Jelenések könyvében olvashatjuk életfontosságú minden közösség számára. Az egyház megújulása mindig az Isten igéjéből forrásozik, a tagok megújulása az Istenhez kötődés megújításából ered. Nem sok értelme van egy nemzetközi szervezethez a Római Katolikus egyházhoz tartozni, ha nem gondozzuk kapcsolatunkat Jézussal, az Istennel. A II. Vatikáni zsinaton a megújulást az Isten igéjéhez, az evangéliumhoz fordulásban látták az egyház vezető püspökei. A szervezeti megújulás, csak ennek a vitának a lezárása után következett be.

Az egyes hívek más-más helyen találhatók az egyház szervezetében, néha nem is a szervezet csúcsán, de ha kapcsolatuk az Istennel élő, bármely helyről megújítható az egyház. Teréz anya nem tartozott egyetlen római kongregáció vezetéséhez sem, mégis sajátos karizmájával, áldozatos hitéből fakadó jézusi szeretetével megújította az egész indiai egyházat és nagy hatással volt az európaiakra is. Az isteni életbe való bekapcsolódás nagy kalandja mindegyikünknek adott, mindegyikőnknek van lehetősége értékes „gyümlöcsöket” teremni az egyház számára, ha megmarad Isten szeretetében és az Isten is vele van.